Pesti Srácok

Sorosék a demokráciát féltik az új civil törvényünk miatt – pedig az USÁ-ban is ez a rendszer

Sorosék a demokráciát féltik az új civil törvényünk miatt – pedig az USÁ-ban is ez a rendszer

Megbélyegző és diszkriminatív a civil szervezetek átláthatóságáról szóló törvényjavaslat, ezért annak visszavonását kérik a George Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF). Az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint a független civil szervezetek finanszírozását célkeresztbe vevő, a parlamentnek pénteken benyújtott előterjesztés egy újabb lépés a „demokráciákban alapvetőnek számító kritikus hangok elhallgattatásának irányába”. Arra viszont nem tér ki a kommüniké, hogy akkor számos nyugati országban mégis miként lehet a nálunk most bevezetendő szabályokhoz kísértetiesen hasonló előírás a külföldről fizetett „civil” ügynökszervezetekre – így például az Egyesült Államokban.

A közlemény idézi Nizák Pétert, az OSF magyarországi működéséért felelős vezetőjét, aki elmondta: a törvényjavaslat egyértelműen diszkriminatív, mert csak a civilekre vonatkozik és kiemeli a törvény hatálya alól a vallási- és sportszervezeteket. Kiveszik a „külföldről támogatott kategóriából” a kormány által folyósított uniós pénzeket is, holott Magyarország tavaly az uniós alapok egyik legnagyobb nettó kedvezményezettje volt. Az OSF szerint a törvényjavaslat arra kötelezné a részben külföldi forrásból működő civil szervezeteket, hogy külföldről támogatott szervezetként regisztráltassák magukat, amit a kormány „nemzetbiztonsági aggályokkal” és a nagyobb mérvű átláthatósággal indokol, miközben a javaslat valójában egyikről sem szól.

Úgy látják, megbélyegzik a nem kormányzati szervezeteket és újabb jelentéstételi terheket rónak rájuk, holott ezek a szervezetek már most is megfelelnek az átláthatóság széleskörű törvényi kötelezettségeinek. Azt állítják, az OSF az 1980-as évek óta támogat civil szervezeteket Kelet-Európában, azóta több százmillió dollárral segítette Magyarországot. Az OSF a legnagyobb, civileket támogató nemzetközi alapítvány, amely csak tavaly 3,6 millió dolláros támogatást nyújtott 45 magyar szervezetnek, amelyek az átláthatóságot, a média függetlenségét, a kisebbségi jogokat, a civil részvételt vagy az emberi jogokat képviselik – magasztalta önmagát a szervezet. Azt, hogy ennek milyen ára van, nem részletezték.

Emlékezetes, Gulyás Gergely, Kósa Lajos és Németh Szilárd (mindhárman Fidesz) pénteken nyújtotta be az Országgyűlésnek a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényjavaslatot, amely alapján a bíróságon kell bejelentenie egyes civil szervezeteknek, ha a külföldről származó támogatásuk egy évben elérte a 7,2 millió forintot. Teljesen érthetetlen, miért aggodalmaskodik a Soros-féle szervezet, hiszen a most nálunk bevezetendő szabályozással szinte egy az egyben megegyező jogszabályok vonatkoznak a külföldről finanszírozott „civil” szervezetekre számos nyugati országban, például az Egyesült Államokban is.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI. Vezető képünkön Nizák Péter; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.