Pesti Srácok

Sorosék dezinformációs kampányt folytatnak CEU-ügyben

Sorosék dezinformációs kampányt folytatnak CEU-ügyben

A magyar kormány semmilyen egyetemet nem zár be, a Soros-egyetemet sem. A magyar kormány annyit szeretne, hogy azonos jogszabályok alapján működjön minden egyetem – emelte ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkársága az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben.

Célként említik, hogy „ha valaki privilégiumra szeretne szert tenni” – például Európán kívüli diplomát kiadni – arról a magyar Országgyűlés által ratifikált, nemzetközi szerződés szülessen. A magyar felsőoktatási törvény módosítása nem jelenti a CEU bezárását, a CEU zavartalanul folytathatja működését, ha Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok erről megállapodik. Magyarország jó szándékú, a magyar kormány nyilvánvalóvá tette, hogy kész a tárgyalásokra – hangsúlyozzák. Mint írták, Palkovics László oktatásért felelős államtitkár azért utazott a nap folyamán Brüsszelbe, hogy első kézből tájékoztassa az Európai Bizottságot a magyar felsőoktatási törvény módosításának tartalmáról, „mert sajnálatos, hogy több brüsszeli politikus úgy nyilatkozott az ügyben, hogy előtte nem tájékozódott a valóságról, és a kormányellenes külföldről finanszírozott szervezetek információira hagyakozott”.

– erről tájékoztatta Palkovics László oktatásért felelős államtitkár Brüsszelben Navracsics Tibort, az Európai Bizottság oktatásért felelős biztosát, és szintén erről tárgyal a délután folyamán Frans Timmermans-szal az Európai Bizottság alelnökével is, olvasható a közleményben.

PestiSracok facebook image

– fogalmaz az államtitkárság. A közlemény szerint a Soros György által támogatott szervezetek tudatosan dezinformációs kampányt folytatnak az egyetem ügyében. Mint írták:

Forrás: MTI. Vezető kép: karcfm.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.