Pesti Srácok

Susan Rice szerint véletlenül hallgatták le Trumpot

Susan Rice szerint véletlenül hallgatták le Trumpot

Barack Obama volt amerikai elnök egykori nemzetbiztonsági tanácsadója kedden lehetségesnek nevezte, hogy mások lehallgatása keretében véletlenül lehallgatták Donald Trumpot és munkatársait, de tagadta, hogy ő szivárogtatta ki Trump egyes volt munkatársainak orosz kapcsolatait.

Susan Rice az MSNBC televíziónak adott interjújában tagadta a Bloomberg hírügynökség és a Fox televízió korábbi értesüléseit, miszerint politikai okokból megpróbálta kideríteni, majd kiszivárogtatni azoknak a személyazonosságát, akik Donald Trump kampánycsapatában, majd az átmenetet bonyolító munkatársai körében kapcsolatban állhattak vagy beszélgetéseket folytathattak orosz tisztségviselőkkel. Ezeket a beszélgetéseket a hírszerzés állítása szerint "véletlenül" lehallgatta és rögzítette is, amint azt John Brennan, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) volt igazgatója is elismerte. A volt nemzetbiztonsági főtanácsadó az MSNBC riporterének azt mondta: "hamis az az állítás, miszerint az Obama-kormányzat politikai célokra használta a hírszerzést". Elmondta, hogy nemzetbiztonsági főtanácsadóként más magas rangú tisztségviselőkkel együtt minden reggel megkapta a titkosszolgálati jelentéseket, amelyek konkrét neveket nem tartalmaztak, de előfordult, hogy kérte a jelentésben szereplő emberek beazonosítását a hírszerzéstől, amit indokolt esetben meg szoktak tenni azok, akik a jelentést megkapják. Rice visszautasította Donald Trump állítását, hogy a Fehér Ház még az elnökválasztási kampánya alatt lehallgattatta őt. Rice úgy fogalmazott azonban, "lehetséges volt", hogy Donald Trump és munkatársai "véletlenül" a lehallgatottak között legyenek. Tagadta viszont, hogy egyes személyeket - így például Michael Flynnt, Trump elnök első és lemondatott nemzetbiztonsági főtanácsadóját - ő "leplezte" volna le. A Rice-ügy nagy vihart kavar a kongresszusi politikusok körében és az amerikai közéletben. Rand Paul kentuckyi republikánus szenátor például kedden este egy interjúban leszögezte: "Susan Rice révén végre előbújik az igazság". A szenátor azt is felvetette, hogy büntetés terhe mellett a kongresszus elé kellene idézni a volt nemzetbiztonsági főtanácsadót. Trump elnök március elején Twitter-bejegyzésben azt állította, hogy a volt elnök, Barack Obama lehallgattatta őt és munkatársait. A volt elnök akkor ezt szóvivője útján tagadta.

PS / MTI, Fotó:AP

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.