Pesti Srácok

A Szentendrei úti ámokfutó állapota rohamosan javul

A Szentendrei úti ámokfutó állapota rohamosan javul

Javul az állapota annak a Szentendrei úti ámokfutónak, akit néhány nappal ezelőttig még a Honvédkórházban ápoltak két ember halálát okozó balesete után. A Blikk információi szerint a férfi teljesen fel fog épülni, jelenleg a tököli rabkórházban van.

Mint ismert: március 18-án két vétlen fiatalt ölt meg a Szentendrei úton egy férfi, amikor fékezés nélkül, nagy sebességgel csapódott autójukba. Egy Mercedest vezető részeg férfi 130-cal száguldott Békásmegyer felől az Árpád híd irányába. Ekkor vágódott bele hátulról a piros lámpánál várakozó BMW-be: a kocsiban az ifjúsági világbajnok kajakos, Janza Richárd és barátja, Bálint ült. Mindketten szörnyethaltak. A balesetet okozó sofőr nem volt bekötve, és a lap úgy tudja, hogy teljesen részeg volt. Ő kirepült a szélvédőn, de túlélte a zuhanást. A Ripost azt írja, hogy a vétkes sofőr, O. Á. gerince sérült a balesetben, úgy tűnt, lebénulhatnak a lábai. Mostani állapota szerint egy ideig még kórházi ápolásra szorul majd, de sérülései nem maradandóak, teljesen felépülhet – árulta el egy informátor a lapnak.

PS/Ripost, fotó:Blikk

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.