Pesti Srácok

Szijjártó Péterhez kerül az észak-amerikai magyar érdekvédelem és lobbitevékenység

Szijjártó Péterhez kerül az észak-amerikai magyar érdekvédelem és lobbitevékenység

A magyarországi politikai, gazdasági és kulturális értékek és érdekek képviselete, valamint az észak-amerikai lobbitevékenység is Szijjártó Péter külügyminiszter hatáskörébe tartozik majd a továbbiakban.

A Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg az a kormányhatározat, mely szerint az észak-amerikai külgazdasági és külügyi vonatkozású, egyes szervezetekkel fennálló szerződésekkel kapcsolatos feladatokat Rogán Antal helyett Szijjártó Péter látja el a jövőben. Ennek keretében a külügyminiszterhez tartozik majd a Magyar Foundation of North America szervezettel fennálló támogatási szerződés, a Századvég Politikai Iskola Alapítvánnyal, a SLI Group LLC-vel, valamint a Liberty International Group LLC-vel (mint közös ajánlattevőkkel) fennálló megbízási szerződés, a hozzájuk kapcsolódó dokumentáció, továbbá a szerződések fedezetéül szolgáló költségvetési források is.

A szervezetek célja a magyar kulturális örökség és büszkeség bemutatása, az észak-amerikai magyarság kultúrájának fenntartása, valamint a lobbitevékenység és a magyar érdekek amerikai képviselete.

PestiSracok facebook image

mfor.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.