Pesti Srácok

Tudta? A grúzok is nagyon aggódnak a CEU-ért – páran „spontán” tüntetésbe kezdtek Tbilisziben

Tudta? A grúzok is nagyon aggódnak a CEU-ért – páran „spontán” tüntetésbe kezdtek Tbilisziben

Orbán Viktor ellen és mellette is tüntettek Grúziában, amikor a magyar miniszterelnök pénteken megérkezett Tbiliszibe – írta az MTI. A demonstrálók összesen néhány tucatnyian lehettek, az egyik csoport a Közép-európai Egyetemért (CEU) állt ki és skandált, a másik pedig a magyar kormányfőt éltette. Vagy ennyire izgatja a grúzokat George Soros magyarországi janicsárképzőjének sorsa, vagy valaki (vajon ki?) aktivizálta grúziai hálózatát.

Orbán Viktor mellett kiálló tüntetők Tbilisziben; Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Kétnapos látogatáson tartózkodik Grúziában a magyar miniszterelnök és delegációja. Orbán Viktor tárgyal a grúz miniszterelnökkel és az államfővel is, illetve egy üzleti fórumon is beszédet mondott. A hírek most mégsem csak erről, hanem arról is szólnak, hogy néhány tucat tüntető várta a Tbiliszibe érkező kormányfőt, akik CEU-s jelszavakat kiabáltak. Az Origo.hu azt írta: nehéz elképzelni, hogy Grúziában éppen a Közép-európai Egyetem ügye lenne forró téma, az eset sokkal inkább annak a bizonyítéka, hogy George Soros keze hosszú, és sok helyre elér. Nem ez lenne az első jele annak, hogy a társadalmak felforgatásában és migránsbizniszben utazó spekuláns Grúziában is kavar.

Forrás: MTI, Origo.hu. Fotók: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.