Pesti Srácok

Újra beveti magát Havas Henrik a politikába

Újra beveti magát Havas Henrik a politikába

Szakított eddigi felfogásával Havas Henrik, aki korábban már több módon is kapcsolódott a politikához, és egy időközi választás apropóján megint belép a politika világába.

2017. május 14-én időközi választás lesz az ezerfős Kisorosziban. A település polgármestere, Nádasi-Csontos Elek arról tájékoztatta az atv.hu-t, hogy a képviselőtestület négy tagjából három január 18-án úgy döntött, megszavazza a testület feloszlatását. Ebből pedig az következik, hogy száz napon belül újra kell választani a falu teljes vezetését, ide értve a polgármestert is.

Egyelőre 5 polgármester-jelölt és 14 képviselőjelölt van, de ez a szám április 10-ig még emelkedhet. Utóbbiak között találjuk a település ismert lakosát, Havas Henriket, aki annyit mondott döntéséről az atv.hu-nak, hogy a helyiek kapacitálásának engedve döntött úgy: szakít azzal a gyakorlattal, hogy kizárólag újságíróként és médiaszemélyiségként érintkezik a politikával.

PestiSracok facebook image

A polgármester azt is elárulta, hogy – egy a Munkáspárt színeiben induló jelöltet leszámítva –, mindenki függetlenként méretteti meg magát, és a megürült pozíciók iránti szokatlanul intenzív érdeklődés elsősorban a falu népszerűségének tudható be. A Magyarországon forgató Harrison Ford például háromszor is megfordult Kisorosziban – tette hozzá Nádasi-Csontos Elek.

atv.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.