Pesti Srácok

Amerikai védelmi miniszter: "Oroszország jövője Európától és a NATO-tól függ"

Amerikai védelmi miniszter: "Oroszország jövője Európától és a NATO-tól függ"

James Mattis amerikai védelmi miniszter vasárnap kijelentette: ha a NATO nem létezne, akkor Donald Trump elnök létre akarná hozni.

A Pentagon (védelmi minisztérium) vezetője a CBS televízió szokásos vasárnap délelőtti, "Szemben a nemzettel" című műsorában fejtette ki véleményét. Felidézte, hogy amikor Donald Trump felkérte őt a védelmi tárca irányítására, akkor közölte az elnökkel:

ha a NATO nem létezne, az amerikai elnöknek létre kellene hoznia, mert az észak-atlanti szervezet "az értékrendünk és a demokrácia védelme".

Mattis miniszter leszögezte: Trump egyetértett vele, nyitott volt és maradt a NATO támogatására. "Amikor hangsúlyoztam a NATO iránti mély elkötelezettségemet, azonnal miniszternek jelölt" - mondta el Mattis.

A miniszter, aki korábban azt állította, hogy Oroszország megpróbálja "szétszakítani" a NATO-t, a CBS televíziónak adott interjújában hangsúlyozta: a szövetség "egyértelműen nem fenyegetés" Oroszország számára, és Oroszország jövője Európától és a NATO-tól függ.

James Mattis álláspontja néhány nappal azt követően hangzott el, hogy

Donald Trump a brüsszeli NATO-csúcsértekezleten egyrészt ismételten közölte, a tagországoknak teljesíteniük kell pénzügyi hozzájárulásukat a szervezethez

PestiSracok facebook image

, másrészt pedig aggodalmakat keltett, hogy az Egyesült Államok esetleg nem tartaná tiszteletben a NATO 5. cikkelyét, miszerint az Egyesült Államok konfliktus esetén megvédi szövetségeseit. A The Wall Street Journal című napilap ez utóbbi aggodalommal kapcsolatban vezércikkben emlékeztetett arra: Trump elnök a berlini fal emlékművének felavatásakor mondott beszédében kifejezetten az 5. cikkelyben rögzített kollektív védelmi elkötelezettséget dicsérte. Az emlékműbe egyébként a 2001. szeptember 11-én az al-Kaida terrorszervezet által elkövetett amerikai merényletkor összeomlott New York-i Világkereskedelmi Központ néhány maradványát is beépítették.

MTI; Fotó: militarytimes.com

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?