Pesti Srácok

Az megvan, hogy mit mondott Orbán és Merkel a NATO-csúcson?

null

Fel kell hívni a figyelmet a NATO balkáni bővítésének fontosságára, ez ugyanis fontos eszköz a térség békéjének és stabilitásának megszilárdítására - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben a szövetség állam- és kormányfőinek csúcstalálkozója előtt. Angela Merkel német kancellár pedig azt közölte: ha Ankara nem járul hozzá ahhoz, hogy a német törvényhozás, a Bundestag tagjai meglátogathassák a dél-törökországban szolgáló német (Bundeswehr-) katonákat, Berlin kivonhatja az incirliki légitámaszponton állomásozó alakulatát.

"A Balkán bonyolult hely, vannak feszültségek" - mondta rövid sajtótájékoztatóján Orbán Viktor, hozzátéve, hogy az ülésen érvelni fog a bővítés mellett. A miniszterelnök megerősítette, hogy Magyarország eleget fog tenni a vállalásainak, és felemeli a bruttó hazai termék (GDP) két százalékára a védelmi kiadásait.

A NATO tagállamai 2014-ben vállalták, hogy 2024-ig a GDP legalább két százalékára emelik a katonai kiadásaikat. Ezt a szintet azonban tavaly mindössze öt ország - az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Lengyelország, Görögország és Észtország - érte el. Orbán elmondta, a mostani ülésen meg kell erősíteni, hogy ezt az ígéretét minden tagország komolyan veszi, valamint az érintetteknek adniuk kell egy menetrendet, hogy mikor fogják elérni a célkitűzéseket. Hozzátette, miközben több NATO-ország részese az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harcnak, a mai találkozón az észak-atlanti szövetség szervezetként is csatlakozik "a békét és a szabadságot helyreállítani akaró" nemzetközi koalícióhoz. A kormányfőt megkérdezték a Donald Trump amerikai elnökké választását övező európai aggodalmakról.

PestiSracok facebook image

- válaszolta Orbán.

Trump: a NATO sosem mond le a terrorizmus legyőzéséről, az elkövetők - akiket ki kell vonni a társadalomból - vesztesei ennek a harcnak

Trump a NATO új központjának keretében elhelyezett, az Egyesült Államokban 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadás áldozatai emlékművének avatásakor kijelentette, a katonai szövetség mindig is a biztonságot és a békét közvetítette világszerte. A Manchesterben hétfőn elkövetett "gonosz és barbár" terrortámadásra utalva hangsúlyozta, hogy sem a NATO, sem az Egyesült Államok nem hagy fel soha a terrorizmus elleni küzdelemmel.

- mondta az amerikai elnök.

Merkel: Berlin kivonhatja katonáit a török légibázisról

Ha Ankara nem járul hozzá ahhoz, hogy a német törvényhozás, a Bundestag tagjai meglátogathassák a dél-törökországban szolgáló német (Bundeswehr-) katonákat, Berlin kivonhatja az incirliki légitámaszponton állomásozó alakulatát - közölte Angela Merkel német kancellár Brüsszelben, a NATO-tagországok csúcstalálkozójára érkezve csütörtökön. A kancellár kijelentette, a NATO csúcstalálkozója keretében, Recep Tayyip Erdogan török államfővel való találkozásakor hangsúlyozni fogja, hogy Németország számára elengedhetetlen, hogy a hadsereg katonáit a német törvényhozás tagjai meglátogathassák.

- tette hozzá. Ankara a Németországban menedékjogot szerzett török katonák első csoportjáról szóló hírek hatására ellenlépésként az elmúlt napokban megtiltotta német parlamenti (Bundestag-) képviselőknek, hogy belépjenek az incirliki légi bázisra, ahol az Iszlám Állam terrorszervezet elleni nemzetközi koalíció műveleteiben részt vevő német katonák állomásoznak. A német kormány ezért a 260 fős Bundeswehr kontingens kivonását vette fontolóra. A török vezetés azzal vádolja a menedékjogot szerzett török katonákat, hogy közük lehetett a tavalyi hatalomátvételi kísérlethez. Merkel érkezésekor azt is hangsúlyozta, hogy a NATO központi feladatot lát el a Nyugat biztonságának garantálásában. A katonai szövetség a közös biztonság alapvető pillére, amely az egységet fejezi ki a tagországok közötti szolidaritás által - tette hozzá.

PS/MTI, a vezető fotó Angela Merkel budapesti látogatásakor készült

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.