Pesti Srácok

Az olasz legfelsőbb bíróság szerint a bevándorlóknak alkalmazkodniuk kell a befogadó országhoz

Az olasz legfelsőbb bíróság szerint a bevándorlóknak alkalmazkodniuk kell a befogadó országhoz

Precedensértékűnek számít az olasz semmítőszék döntése, amellyel helybenhagyta egy Olaszországban élő indiai szikh bevándorló ügyében hozott ítéletet arról, hogy a bevándorlóknak kötelező alkalmazkodniuk az őket befogadó ország értékeihez – jelentette az olasz sajtó kedden. A döntés szerint elfogadhatatlan, hogy egy bevándorló a saját értékeihez ragaszkodva tudatosan megsértse az őt befogadó ország társadalmi szabályait.

A harmadfokú bírói testület egy Olaszországban élő szikh férfi ügyében határozott. A Lombardia tartománybeli Goito kisvárosában élő férfit 2015-ben kétezer eurós bírságra ítélték, mivel egy húsz centiméteres késsel (kirpan) közlekedett Goito utcáin. A városban jelentős számú szikh közösség él. A férfi szerint a ruhája övén viselt kés (kirpan) a fején hordott turbánhoz hasonlóan az általa gyakorolt vallás jelképének számít, és „vallási kötelezettségből” hordta. Ezért fordult a legfelsőbb bírósághoz a rá kiszabott pénzbírság eltörlését kérve. A semmítőszék azonban elutasította a fellebbezést, hangsúlyozva, hogy a

PestiSracok facebook image

Történelmi ítéletről beszélt Roberto Calderoli, az Lega Nord (Északi Liga) szenátora, aki szerint a bevándorlóknak minden olasz törvényt tiszteletben kell tartaniuk, azzal kezdve, hogy közterületen nem viselhetnek arcukat eltakaró fátyolt, burkát vagy nikábot. Ha a bevándorlók „nem fogadják el szabályainkat, nem maradhatnak Olaszországban” – mondta Roberto Calderoli. Luca Squeri, a jobbközép Forza Italia képviselője szerint a semmítőszék nemet mondott az integrációra, amelyet a balközép római kormány szorgalmaz. Khalid Chaouki, a balközép Demokrata Párt (PD) marokkói származású képviselője viszont megjegyezte, jó lenne, ha a bíróság a „nyugati kultúra” fogalmát is meghatározná. A Cesnur torinói valláskutató intézet arra is felhívta a figyelmet, hogy a kirpan viselete engedélyezett Kanadában, az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban.

Olaszországban 60 ezer szikh él, a második legnagyobb közösség Európában az Egyesült Királyság után. A brit hadsereg szikh harcosai részt vettek Olaszország felszabadításában a második világháborúban. Jelenleg elsősorban az észak-olaszországi agrártérségekben, Venetóban és Lombardiában élnek. A lombardiai Pessina Cremonesében van az egyik legnagyobb európai központjuk. Az olaszországi szikhek motorozáskor sisakot sem viselnek, arra hivatkozva, hogy a turbánt nem vehetik le a fejükről.

MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.