Pesti Srácok

A belga rendőrségnél tilos a vallási jelképek viselése

A belga rendőrségnél tilos a vallási jelképek viselése

A semlegesség megtartása a rendőrség kötelességei közé tartozik, ami semmilyen vallási jelkép viselését nem teszi lehetővé - jelentette ki Jan Jambon belga belügyminiszter a La Libre Belgique című belga napilap hétfői tájékoztatása szerint. Jambon a De Zevende Dag flamand nyelvű televíziónak adott interjújában úgy vélekedett, hogy az „egyenruha az egyenruha", a rendőrség pedig a társadalom sokszínűségét tükrözi.

Antwerpenben, egy kísérleti jelleggel hozott, a rendőrök körében vallási jelképek viselését tiltó határozatra utalva elmondta, a lehető legszélesebben értelmezett módon történik az új tagok állományba vétele, integrációjukat a vallási jelképek viselésének engedélyezése megnehezítené. Yvan Mayeur, Brüsszel főpolgármestere szerint nem helyes a vallási szimbólumok látható viselése. Egy közfeladatot ellátó szervezetnek "semlegesnek" kell lennie - vélekedett.

Emir Kir, a brüsszeli Saint-Josse Ten Noode kerület török származású szocialista polgármestere a Sudpresse balga napilapnak nyilatkozva kijelentette, véleménye szerint nem lehet elérni a vallási jelképek viselésének betiltását. A napilap megjegyezte, több nyugati ország - köztük Nagy-Britannia, vagy Kanada - engedélyezi a vallási szimbólumok látható viselését, még a muzulmán fejkendő hordását is.

Forrás: MTI; fotó: culturalmarxism.net

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.