Pesti Srácok

Benyújtotta az RMDSZ az anyanyelvhasználatot kiterjesztő javaslatát

Benyújtotta az RMDSZ az anyanyelvhasználatot kiterjesztő javaslatát

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kedden benyújtotta a román parlamentben a közigazgatási törvényt módosító javaslatát, mellyel az anyanyelvhasználati jogokat kívánja bővíteni. A javasolt törvénymódosítás a jelenlegi húsz százalékról tíz százalékra csökkentené azt a küszöbértéket, amely fölött egy kisebbség tagjait anyanyelvhasználati jog illeti meg a helyi közigazgatásban.

A javaslat egy alternatív küszöböt is bevezetne, hogy a nyelvhasználati jogokat az arányukban kicsi, de létszámuk alapján mégis jelentős kisebbségi közösségek is élvezhessék. Az RMDSZ ugyanakkor szankciók törvénybe iktatását is javasolja, melyekkel azokat az önkormányzatokat lehetne sújtani, amelyek nem tartják tiszteletben a nyelvhasználati jogokat.

Amint a szövetség hírlevele taglalta: a kezdeményezés azokon a településeken is biztosítaná a kisebbségi anyanyelvhasználat lehetőségét, ahol a kisebbségek a módosított küszöbértéket sem érik el, de az önkormányzat az anyanyelvhasználat alkalmazása mellett dönt. Az RMDSZ kiterjesztené azoknak az intézményeknek a körét, amelyekben érvényesíteni kellene a többnyelvűséget. Az önkormányzatok mellett a közszolgáltatásokat nyújtó helyi vagy megyei intézményekben, a prefektusi hivatalokban, illetve a kormánynak alárendelt intézmények kirendeltségeiben is érvényesíteni kellene a többnyelvűséget. Utóbbira példaként hozza fel a kataszteri hivatalt, az adóhivatalt, az egészségügyi igazgatóságot, és a mezőgazdasági támogatásokat kifizető ügynökséget is.

A javaslat szerint a hivatal képviselőinek nemcsak szóban kellene anyanyelven kommunikálniuk a kisebbségekkel, hanem írásban is. A közérdekű információkat, űrlapokat, a kisebbségek nyelvén is biztosítani kellene. A módosított törvény hatálya alá eső településeken ugyanakkor nemcsak az intézményeket és a helységnévtáblákat, hanem az utcanévtáblákat és az útjelző táblákat is kétnyelvűvé kellene tenni. Az RMDSZ azt is javasolta, hogy a kisebbség nyelvén is történjen meg az anyakönyvi kivonatok kibocsátása, és lehessen házasságot kötni. A tervezet a szimbólumok szabad használatát is kezdeményezi, hogy

PestiSracok facebook image

– fogalmazott hírlevelében a szövetség.

Kelemen Hunor és Orbán Viktor tavalyi találkozója a Parlamentben; Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Botár Gergely

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kijelentette: egyértelművé tennék a törvényben a félreérthető és a rosszindulatúan félreértelmezett passzusokat. Hozzátette: javaslataikat a kisebbségvédelmi keretegyezményből, valamint a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartájából vezették le. Az Európa Tanács idézett dokumentumait Románia ratifikálta, de a bennük rögzített jogokat a valóságban sosem érvényesítette. Kelemen Hunor szerint a ratifikált szerződések be nem tartása, a hatóságok és bíróságok korlátozó jogértelmezése, valamint a többnyelvűség mögötti politikai vagy adminisztratív akarat hiánya teszi szükségessé a törvénymódosítást. Mint a pártelnök írta:

Forrás: MTI. Vezető kép: RMDSZ

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.