Pesti Srácok

Bosszúvágyból gyilkolt a manchesteri robbantó

Bosszúvágyból gyilkolt a manchesteri robbantó

"Bosszúvágy" hajtotta Salma Abedit, a hétfő éjjeli véres manchesteri robbantás elkövetőjét, miután egy líbiai származási barátját ebben az angliai városban ölték meg 2016-ban - közölte az AFP francia hírügynökséggel a család egyik barátja.

Salman Abedi maga is meghalt a 22 halálos áldozatot követelő és 59 embert megsebesítő támadásban, amelyet a Manchester Arena előcsarnokánál követtek el egy könnyűzenei koncert után. A merénylet elkövetését az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára. Az elkövető apja, Ramadan Abedi, akit szerdán vettek őrizetben Tripoliban, Líbia fővárosában, az 1990-es években aktív Líbiai Iszlám Harci Csoport (LIFG) tagja volt egy líbiai biztonsági vezető szerint. A család barátja - aki nevének elhallgatását kérte - elmondta, hogy Salman Abedi egyik barátja azután halt meg, hogy brit fiatalok 2016 májusában Manchesterben megkéselték. "Az incidens feldühítette a Manchesterben élő fiatal líbiaiakat, főként Salmant, aki kijelentette: bosszút kíván állni" - tette hozzá.

- tette hozzá. A brit média szerint Abdul Wahab Hafidahot, Abedi barátját fiatalok egy csoportja üldözőbe vette és megölte Manchesterben. Perük jelenleg is tart. Abedi apja a líbiai titkosszolgálatok szóvivője szerint a Moammer Kadhafi líbiai vezető rendszerével szemben álló LIFG tagja volt. Ramadan Abedi Nagy-Britanniába menekült, majd 2011-ben visszatért Líbiába, hogy a Kadhafi ellen lázadók oldalán harcoljon. Kadhafi bukása és meggyilkolása után Abedi a tripoli rendőrségnél töltött be felelős posztot. A LIFG-nek - amelynek megalapítását 1995-ben jelentették be -, egyetlen célja volt Kadhafi megdöntése. A biztonsági erők könyörtelen harcot indítottak a tagjai ellen, akik külföldre menekültek. A LIFG feltehetőn az al-Kaida terrorszervezettel is kapcsolatot tart, és több tagja csatlakozott az al-Kaidához.

PestiSracok facebook image

PS/MTI, Fotó: dailymail

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.