Pesti Srácok

A cukiságkampánynak köszönhetően elfogy a Jobbik a Dunakanyarban

A cukiságkampánynak köszönhetően elfogy a Jobbik a Dunakanyarban

A Dunakanyarban elfogy a Jobbik, a néppártosodásnak köszönhetően eddig nyolc alapszervezet oszlott fel, mára egyedül Szentendrén maradt képviselete a pártnak – írja a MagyarIdők.hu.

A MagyarIdők.hu úgy tudja, Pomázon a Jobbik alapszervezete 90 százalékos egyetértésben oszlatta fel magát, alig egy hónappal azután, hogy annak alapítója és későbbi elnöke, Sarkadi Attila lemondott minden tisztségéről és kilépett a Jobbikból. Ennek köszönhetően nem maradt működő jobbikos szervezet a Dunakanyarban, leszámítva a szentendrei, 6-7 fős tagságot.

Sarkadi döntését úgy indokolta, hogy a Jobbik átlépte a Rubicont azzal, hogy a balliberális pártokkal együtt az Alkotmánybírósághoz fordult a lex CEU-val kapcsolatban. „Tiszta beszéd és harcos értékképviselet helyett mára maradtak az arcpirítóan demagóg jelmondatok egy zavaros ideológia mentén és az elvtelen megalkuvás akár a velünk ellenséges csoportokkal is, a szavazatmaximálás reményében” fejtette ki hozzátéve, korábban elfogadta a Jobbik néppártosodási törekvéseit, de nem gondolta, hogy ennyi kompromisszumot vállal fel a párt.

A MagyarIdők.hu felidézi, múlt héten Barsi Éva, a Dunakanyarban elsőként megalakuló pócsmegyer-surányi szervezet elnöke jelentette be feloszlásukat. Barsi szerint a pártban statáriálisan kivégeznek minden olyan tagot és szervezetet, aki és amely ragaszkodik az eredeti irányelvekhez. A csobánkai szervezet már évekkel ezelőtt megszűnt Vona Gábor irányváltása miatt, később Leányfalun, Budakalászon és Pilisvörösváron is feloszlott az alapszervezet. A portál úgy tudja, a Jobbik szándékai szerint új emberekkel szervezné újra alapszervezeteit.

PestiSracok facebook image

Forrás: MagyarIdők.hu; fotó: jobbik.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.