Pesti Srácok

Hősök napja: megemlékezések országszerte

Hősök napja: megemlékezések országszerte

Országszerte megemlékezéseket tartanak ma a magyar hősök emlékünnepén.

A fővárosi Hősök terén, a Hősök emlékkövénél Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára mond beszédet. A Rákoskeresztúri új köztemetőben, a Magyar Katonahősök Emlékművénél Boross Péter volt miniszterelnök, a Szabadságharcosokért Közalapítvány elnöke mond beszédet. A Honvédelmi Minisztérium, a Kecskeméti Református Egyházközség és a város önkormányzatával közösen szervezett rendezvényén Kecskeméten Holló József nyugalmazott altábornagy, miniszteri biztos tart ünnepi beszédet. A bonyhádi Hősök napja fesztiválon Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője mond ünnepi köszöntőt és megkoszorúzza a második világháborús katonai emlékművet. Emellett az ország több településén - köztük Szolnokon, Miskolcon, Szombathelyen, Salgótarjánban, Egerben, Nagykanizsán - tartanak még megemlékezést, koszorúzást a hősök napja alkalmából. A Fejér megyei Pákozdon a Doni-kápolnánál Spányi Antal megyés püspök az első és a második világháborúban elesettekért ünnepi szentmisét tart.

A magyar hősök emléknapjának eredete egy 1917. évi törvényre vezethető vissza.

Nagyszabású rendezvénysorozatot 1944-ig minden évben tartottak, 1945-ben még megemlékeztek a hősök napjáról,

1946-tól azonban elmaradtak a hivatalos megemlékezések.

A magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről szóló 2001. évi törvény ismét a magyar hősök emlékünnepévé nyilvánította minden esztendő májusának utolsó vasárnapját.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.