Pesti Srácok

Ismeretlen tőkéből alakul meg Pukli István új pártja, a Polgári Világ

null

Minden nap másképp gondolja, hogy belevág-e a politikai karrierépítésbe – tavaly szeptemberben még így nyilatkozott Pukli István, a Tanítanék Mozgalom korábbi vezéralakja, míg jövendő párttársa, Kálovics Enikő eddig a Független Diákparlamentben tevékenykedett. Mostanra világossá vált: „nincs más választása”. Az, hogy miből, és miféle vállalkozók finanszírozzák, egyelőre nem publikus.

Pukli István a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott, próbált más utat választani, de nincs más választása – pártot kell, hogy alapítson. Ígéretek rengetege hangzott el az interview alatt, természetesen oktatás reformról, a fiatalok külföldre áramlásának problematikájáról.

Pukliék a polgári gondolkodású szavazókat célozzák meg, beleértve önmagukat kereső függetleneket, és csalódott fideszeseket is. A pártot tíz fővel alapították,ami -állítása szerint- egy hazai és nemzetközi szinten elismert szakértő gárdából áll. Finanszírozásukkal kapcsolatban kitérő válaszokat adtak, nem kívánják felfedni honnan (kitől?) áramlik be az a „jelentős tőke”.

A pártvezető nem ismer olyan opciót, hogy ők ne kerülnének be jövőre a parlamentbe. Fő az optimizmus, azért ha esetleg mégsem így lenne (ami ugye kizárt) folytatni fogják „küzdelmüket”.

PestiSracok facebook image

Index; Magyar Nemzet; Fotó: 24.hu

Ajánljuk még