Pesti Srácok

Kirúghatják a cserbenhagyó rendőrnőt

Kirúghatják a cserbenhagyó rendőrnőt

Folyamatban van annak a rendőrnőnek a szolgálati jogviszonyának megszüntetése, aki még márciusban balesetet okozot az M7-es autópályán, majd bár észlelte a történteket nem állt meg, hanem folytatta útját Nagykanizsa felé - tájékoztatta portálunkat a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság. A szolgálaton kívüli rendőrt végül egy a sértettek autója mögött közlekedő vezető állította meg. A cserbenhagyásért mindössze 135 ezer forintos pénzbüntetést és közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki a vádlottal szemben a bíróság.

Mint azt az ügyészség hétfőn közölte, a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a rendőrnőt, aki az M7 autópálya Somogy megyei szakaszán nem állt meg az általa okozott baleset helyszínén. A szolgálaton kívül lévő vádlott 2017 márciusában Balatonszabadinál hajtott fel az M7 autópálya gyorsító sávjára, majd onnan a külső sáv helyett a belső sávba sorolt be. A vádlott a manőver során azonban nem észlelte a belső sávban szabályosan közlekedő gépkocsit, amelyben egy négy fős budapesti család utazott, eléjük vágott. A gépkocsit vezető családfő a baleset elkerülése érdekében a belső sávot szegélyező szalagkorlát felé kormányozta az autót, azonban az megcsúszott és nekiütközött a szalagkorlátnak, amelyen 57 méter hosszan sodródott. A vádlott ugyan észlelte az általa okozott balesetet, ennek ellenére nem állt meg, hanem folytatta az útját Nagykanizsa irányába. A sértettek gépkocsija mögött közlekedő autós azonban látta a balesetet, a vádlott után hajtott és sikerült megállítania, majd visszatértek a helyszínre. A balesetben senki nem sérült meg, a gépkocsi azonban totálkárosra törött és a szalagkorlát is megrongálódott - áll az ügyészségi közleményben. A Siófoki Járásbíróság cserbenhagyás vétsége miatt 135 ezer forint pénzbüntetést, valamint közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki a vádlottal szemben. Az ügyész a büntetés súlyosítása végett fellebbezett. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint folyamatban van a rendőrnő szolgálati jogviszonyának megszüntetése.

Fotó (Illusztráció): BM OKF médiaszerver

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.