Pesti Srácok

A kitoloncolást az uniónak kellene lebonyolítania

A kitoloncolást az uniónak kellene lebonyolítania

A menekültpolitika egyik legnagyobb problémájának nevezte a kitoloncolás gyakorlatát Trócsányi László igazságügyi miniszter a Die Presse című osztrák lap szombati számában megjelent interjújában, és kijelentette, hogy mindezt az uniónak kellene lebonyolítania.

A miniszter szerint az elutasított menedékkérők kiutasítása a "legtöbb esetben nem lehetséges", és európai kitoloncolási mechanizmust javasolt. Szerinte ezzel a Frontex európai határvédelmi ügynökségnek kellene foglalkoznia. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy azon tagállamokat, amelyek erre igényt tartanak, a Frontex már most hétszáz munkatárssal segíti a kitoloncolás végrehajtásában. Trócsányi László javaslata szerint új kompetenciákkal, valamint anyagi támogatással kell felruházni a Frontexet, és a védelemre nem jogosult menekülteket a származási országukba kell visszaszállítani. Úgy vélte, hogy különösen a kisebb országoknak segítene, ha a Frontex tárgyalna a visszafogadásról a menekültek küldő országaival.

A lap megjegyzi, hogy ugyan a menekültek kvótájáról szóló vita már alábbhagyott, ugyanakkor Trócsányi úgy véli, hogy még nem oldották meg a feladatot. A miniszter közölte: amennyiben a németországi és a franciaországi választások lezajlanak, ismét előtérbe kerülhet a menekültek kvóta alapján való elosztása, amit Magyarország helytelennek tart. Trócsányi László úgy látja, hogy a kvóta alapján történő elosztás rossz üzenet közvetít, miszerint a menekültek nyugodtan jöhetnek Európába, majd itt gondoskodnak az elosztásukról. Úgy vélte, hogy a kvótarendszer nem hatékony, hiszen az emberek bizonyos országokba és nem Romániában, vagy Magyarországon akarnak maradni. Kiemelte: az országok szuverenitásának kérdése is felmerül, hiszen a tagállamoknak kell dönteniük a társadalmuk összetételéről.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.