Pesti Srácok

A KKM behívatta a kanadai nagykövetet, amiért ő is fontosnak érezte beavatkozni a magyar oktatásügybe

A KKM behívatta a kanadai nagykövetet, amiért ő is fontosnak érezte beavatkozni a magyar oktatásügybe

A CEU-val kapcsolatos állításai miatt pénteken berendelték a Külgazdasági és Külügyminisztériumba a kanadai nagykövetet – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium.

A közlemény szerint a hivatalos kanadai kormányzati oldalon közzétett nagyköveti nyilatkozat lényegi eleme, hogy a kanadai kormány „komolyan aggódik” a magyarországi akadémiai szabadság miatt a törvénymódosítás kapcsán. A nyilatkozatban Isabelle Poupart sürgeti a törvény mielőbbi módosítását, ahogy arra szombaton „magyar vezetők kötelezettséget vállaltak”. A külügyi tárca hamisnak nevezte a nagykövet állításait, melyekkel szemben az igazság az, hogy Magyarországon a tanszabadságot senki sem veszélyezteti.

PestiSracok facebook image

– szögezte le a KKM. Ugyanakkor a kormány elvárhatónak tartja, hogy a külföldi egyetemekre is ugyanazok a szabályok vonatkozzanak, mint a magyar iskolákra.

– emelte ki közleményében a minisztérium. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a magyar tanszabadságot Brüsszel sem kérdőjelezte meg. Az indított kötelezettségszegési eljárás a szolgáltatások szabad áramlásának esetleges megsértésére irányul, erről pedig a magyar kormány természetesen hajlandó tárgyalni – olvasható a KKM közleményében.

MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.