Pesti Srácok

A kormánynak kiemelten fontos a magyar diaszpóra

A kormánynak kiemelten fontos a magyar diaszpóra

Kiemelten fontos a magyar diaszpóra a kormánynak, az elsődleges célok között a fiatalok megszólítása, a gazdasági kapcsolatok erősítése és a diaszpóradiplomácia szerepel - közölte Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár vasárnap, miután hollandiai magyar szervezetek rendezvényein vett részt.

A helyettes államtitkár délután előadást tartott a Mikes Kelemen Kör találkozóján az aktuális nemzetpolitikai kérdésekről és a magyar diaszpórapolitikáról, az előző napon pedig köszöntőt mondott a Hollandiai Magyar Szövetség fennállásának 60. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

Szilágyi Péter

az MTI-nek adott telefonos interjújában elmondta, hogy hétvégi látogatásán bemutatta a kormány eddigi munkáját, és

beszámolt a diaszpórastratégia céljairól.

Hozzátette, a szombati megemlékezést gyerekmajális követte, amelyen közel száz gyerek vett részt, a programot cserkészbemutató és táncház is színesítette. Hangsúlyozta, a kormány kiemelt helyen foglalkozik az oktatással,

támogatást nyújtanak a világszerte működő több mint 200 hétvégi magyar iskolának.

PestiSracok facebook image

Mint mondta,

céljuk az is, hogy amennyiben lehetséges, minél több fiatalt csábítsanak Magyarországhoz látogatás vagy akár letelepedés céljából.

A legfrissebb hivatalos adatok szerint 20 ezer körüli a magyarság létszáma Hollandiában, de a valós szám inkább 30-40 ezer főre tehető.

MTI; Fotó:

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.