Pesti Srácok

Kósa szerint el fog terjedni a magyar határvédelmi példa az EU-ban

Kósa szerint el fog terjedni a magyar határvédelmi példa az EU-ban

Egyre elfogadottabb lesz a migrációt megállító magyar álláspont az európai bevándorláspolitikában – mondta Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádióban kedd reggel.

A politikust Angela Merkel kancellár és Emmanuel Macron francia elnök hétfői berlini találkozása apropóján arról kérdezték, várható-e, hogy az Európai Unióban változás áll be a migrációs politikában. Kósa arra számít, hogy az a lassú folyamat, amelynek az elmúlt időszakban tanúi vagyunk, folytatódni fog, és ez alatt a hozzáállás lassú megváltozását értette. Emlékeztetett, hogy nemrég még „Isten hozott Németországban” feliratok fogadták az illegális bevándorlókat, de „ma már nem ez a hangulat”. A frakcióvezető azt mondta: semmi jele nincs annak, hogy ez a trend megfordulna, és ez azt jelenti, hogy a magyar álláspont egyre elfogadottabb lesz.

Meg kell állítani a migrációt, és oda kell vinni a segítséget, ahonnan ezek az emberek jönnek, nem pedig idehozni velük a bajt Európába – szögezte le. Kósa Lajos hozzátette, az ágazatirányító miniszterek és a határőrizeti szervek vezetői egyetértenek abban, hogy a magyar határőrizet és a tranzitzóna példás, ezt kellene csinálni mindenütt. Ez el fog jutni a kormányfőkhöz is szerinte – fűzte hozzá.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.