Pesti Srácok

Kövér: A nemzetiségek jó sora sokat elárul a magyarországi demokráciáról és idegengyűlöletről

null

A Magyarországon élő 13 nemzetiséget pozitív közeg veszi körül, és ez erősíti az ország pozícióját nemzetközi szinten is - mondta az Országgyűlés elnöke a nemzetiségi kultúrák napja alkalmából a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Kövér László szerint a nemzetiségek jó sorsa sokat elárul Magyarországon a demokrácia helyzetéről, de az idegengyűlölet szintjéről is.

- tette fel a kérdést. Megjegyezte, a nemzetiségek, miközben saját kultúrájukat és nyelvüket ápolják, próbálják megtartani, integrálódnak a magyar társadalomba.

PestiSracok facebook image

A házelnök úgy látja, a 2014 utáni jogszabályi változások bővítették a nemzetiségek lehetőségeit mind a parlamentben, mind azon kívül. Ezek egyértelmű pozitív fejlődést indítottak el, és ez megfigyelhető a költségvetési támogatások növekedésében és a demográfiai mutatókban. Kifejtette, 2010-hez képest körülbelül két és félszeresére, 8,6 milliárd forintra emelkedett az idei költségvetésben a nemzetiségek előirányzata, míg 2001-hez képest a magukat valamilyen nemzetiséghez sorolók lélekszáma 2011-re 40 százalékkal emelkedett. A hivatalos statisztikák szerint Magyarország teljes lélekszámának 6,4 százaléka, vagyis mintegy 645 ezer ember vallja magát valamelyik nemzetiség tagjának - fűzte hozzá.

Forrás: MTI; fotó: Mohai Balázs/MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.