Pesti Srácok

A „lex csicska” arra jó, hogy a baloldal és a Jobbik kiszabaduljon a „megalázó csicskaszerepből”

A „lex csicska” arra jó, hogy a baloldal és a Jobbik kiszabaduljon a „megalázó csicskaszerepből”

Meg kell akadályozni, hogy pártok egyszerű „csicskává” váljanak milliárdosok kezében – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető és Halász János, a frakció szóvivője. Kiemelték: éppen ez a célja a burkolt pártfinanszírozás megakadályozásáról és az átlátható kampányfinanszírozás biztosításáról szóló törvényjavaslatuknak, amelyet „lex csicskának” neveztek el.

Kósa Lajos úgy fogalmazott: a baloldalt Soros György mint „nemzetközi spekuláns és dúsgazdag milliárdos finanszírozgatja” különböző politikai célok elérésében, a Jobbikot pedig „Simicska Lajos milliárdos vásárolta fel kilóra”. Szigorítani kell a finanszírozási rendszeren ahhoz, hogy a magyar politikai közélet ne váljon „milliárdosok homokozójává” - mondta. Ezért a parlament előtt fekvő törvényjavaslatuk azt írná elő, hogy kampányidőszakon kívül a pártok csak piaci listaáron vehessék igénybe a kültéri hirdetési felületeket. Kampányidőben pedig minden pártnak ugyanolyan feltétellel kell biztosítani ezeket a felületeket – ismertette. A kormánypárti politikus úgy fogalmazott:

A frakcióvezető megjegyezte: kétharmados törvényről van szó, de ha nem sikerül átvinni a parlamentben, akkor

PestiSracok facebook image

Arra a kérdésre, hogy a korábbi választások alkalmával a Fidesz nem vett-e igénybe a piacinál alacsonyabb összegért Simicska Lajos érdekeltségéhez tartozó kültéri reklámfelületeket, azt felelte: legjobb tudomása szerint nem.

Emelkedő minimálbér, csökkenő járulékok

A kedden benyújtott 2018-as költségvetési törvényjavaslatot Kósa Lajos a munkából élők büdzséjének nevezte, amely támogatja a munkaalapú társadalom megteremtését, a gyermeket vállaló családokat és az ország biztonságát. A politikus kiemelte: jövőre tovább emelkedik a minimálbér, a szakmunkás minimálbér, csökken a munkaadói járulék, továbbra is elérhető lesz a családi adózási rendszer, nő a kétgyermekes családok adókedvezménye, nőnek a nyugdíjak, valamint az otthonteremtésre szánt források, és újabb adócsökkentések is segítik a családokat. Az ország biztonságára mintegy 100 milliárd forinttal költenek többet - hangsúlyozta, megemlítve továbbá, hogy több pénzt fordítanak az egészségügyre és az oktatásra is. Összegzése szerint

Kósa Lajos; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Alacsonyabb lesz a reklámadó

A tervezett 9 százalék helyett 7,5 százalék lesz a reklámadó mértéke – közölte Kósa Lajos, jelezve, hogy erről megegyeztek a nemzetgazdasági tárcával. A kormánypárti politikus azt mondta: addig akarják fenntartani a 7,5 százalékos szintet, amíg nem teljesítik azt az európai uniós kötelezettséget, amely a korábban – az EU által helytelenített szisztéma alapján – a költségvetésbe befolyt reklámadó-bevétel visszafizetését írja elő. Arra a kérdésre, hogy ez meddig tarthat, azt válaszolta: körülbelül négy évig.

– fogalmazott, hozzátéve: az a kedvezmény megmarad, hogy 100 millió forintig mindenki adómentes, ahogyan a saját áru, szolgáltatás reklámozása is. A 7,5 százalékos mértéket Kósa Lajos kérdésre azzal indokolta, hogy az adócsökkentés költségvetése jegyében így vélhetően senkinek nem keletkezik magasabb jövő évi adófizetési kötelezettsége, mint amennyit az államtól visszakaphat. Arról is beszélt, hogy az érintett adózók több lehetőség közül is választhatnak a visszajáró pénzzel kapcsolatban: visszakérhetik, leszámolhatják más adóknál, adóelszámolási számlán tarthatják, és állampapírba is fektethetik.

„Aljas módon rombol” az MSZP

A szerdai parlamenti szavazásokat értékelve Kósa Lajos kitért a bűnügyi együttműködésről szóló európai uniós irányelv átültetésére, amellyel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy az MSZP nem támogatta az előterjesztést, ami azt jelenti szerinte, hogy ha a szocialistákon múlik, Magyarország nem teljesíti az uniós kötelezettségeit. Az MSZP „aljas módon”, teljesen elvtelenül ott „rombol”, ahol csak tud – fogalmazott, hozzátéve:

Az agrárkamarai törvény módosításáról a frakcióvezető azt mondta: ha az agrárkamara egy földeladás esetén nem ért egyet az adásvétel jóváhagyásával kapcsolatos helyi önkormányzati döntéssel, bíróság előtt megtámadhatja. Szólt a villamosenergia-szabályozást érintő jogszabályról is, közölve: az EU a mostani szabályok megváltoztatásával a villamos energia árának meghatározását nemzetiből közösségi hatáskörbe helyezné át, ami veszélyezteti a rezsicsökkentést, és így jelentősen nőne az áram ára. A jelenleg zajló nemzeti konzultáció egyik kérdése éppen erről szól – jegyezte meg. A magyar parlament most úgy döntött: szuverenitási eljárást indít a kérdésben – mondta a politikus, hozzáfűzve: az ellenzék is támogatta ezt, vagyis elismerte, hogy valós veszélyről van szó. A Fidesz-frakció vezetője nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy elhalasztják-e a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényjavaslat zárószavazását.

A Lehel Lászlót ért ügynökvádról, amelynek megjelenése óta Lehel felfüggesztette az Ökumenikus Segélyszervezetben végzett elnök-igazgatói tevékenységét, Kósa Lajos szintén kérdésre azt mondta:

Forrás: MTI. Vezető kép: Fidesz.hu

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.