Pesti Srácok

Nincs áram a kerítésben

Nincs áram a kerítésben

Feszültségkeltésnek nevezte a Belügyminisztérium (BM) az index.hu tudósítását az MTI-nek péntek délután eljuttatott közleményében, kiemelve, hogy a határkerítések nincsenek áram alatt.

A BM közleményében felidézte, hogy az index.hu "szenzációhajhász címét átvéve" számos médiatartalom-szolgáltató arról tájékoztat, hogy áramot vezetnek a határkerítésbe, az ideiglenes biztonsági határzárba. Márpedig - mint felhívták a figyelmet - az index.hu tudósításából is kiderül, hogy a határkerítések nincsenek áram alatt.

A kettős határkerítéssel párhuzamosan, mintegy 10 kilométer hosszban építettek ki egy helymeghatározásra alkalmas biztonságtechnikai jelzőrendszert, amely "korlátozott energiájú elektromos impulzusokkal működik". Ez a biztonságtechnikai jelzőrendszer a magyar-szerb határszakasz teljes hosszán megépül.

A BM ezzel együtt kiemelte, hogy a jelzőrendszert - a szabványnak megfelelően - a nemzetközi minősítő "emberi élet veszélyeztetésére alkalmatlannak" minősítette. A jelzőrendszer kiépítése közben történhettek munkahelyi sérülések - amelyről a kivitelező tud nyilatkozni -, de a rendőrséghez nem érkezett ilyen bejelentés - áll a BM közleményében.

PestiSracok facebook image

MTI; Fotó: napi.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.