Pesti Srácok

Női kvótát és szórványképviseletet vezetett be az RMDSZ

Női kvótát és szórványképviseletet vezetett be az RMDSZ

Alapszabálya módosításával női kvótát vezetett be testületeiben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kongresszusa szombaton, és arról is határozott, hogy a szórványmagyarság számára is képviselői helyet kell biztosítani.

A szövetség zilahi kongresszusán a küldöttek egyhangú szavazással fogadták el a program és az alapszabály módosítását, azt a stratégiai dokumentumot, amely a következő két év cselekvési prioritásait foglalja össze. Az alapszabály-módosítások közül a női képviseletre vonatkozó a legjelentősebb. Eszerint a szövetség helyi döntéshozó testületeiben egyharmados arányt kell biztosítani a nők számára. Ahol ez nem lehetséges, ott a felettes testület adhat felmentést az arányossági kritérium teljesítése alól. A területi és országos testületekben pedig 15 százalékos kvótát kell biztosítani az RMDSZ nőszervezete jelöltjeinek.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Molnár Gyula, az MSZP elnöke a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) zilahi kongresszusán MTI Fotó: Biró István

A kongresszus a szövetség alapszabályában írta elő, hogy a Székelyföld-szórvány szolidaritás elmélyítése érdekében a székelyföldi megyék egyikének a képviselőházi jelöltlistán befutó helyet kell biztosítania a szórvány egy jelöltjének.

PestiSracok facebook image
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) zilahi kongresszusán 2017. május 13-án. Jobbra Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke, balra Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. MTI Fotó: Biró István

A szövetség egyhangúlag fogadta el azt a stratégiai dokumentumot, amely a következő két év cselekvési prioritásait foglalja össze. A dokumentum az RMDSZ és az erdélyi magyarság partnerségének a megerősítését, a romániai nyelvi jogok bővítését, a gyermekközpontú anyanyelvi oktatást és a vállalkozó fiatalok támogatását irányozza elő.

A kongresszus több határozatot is elfogadott. Ezek egyike a nők elleni erőszak visszaszorítását szorgalmazza, és többek között azt is kezdeményezi, hogy szervezzenek önvédelmi tanfolyamokat a nőknek.

PS/MTI, fotó: MTI/Biró István

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.