Pesti Srácok

Nyomozóként szolgált az újlengyeli gyilkosság gyanúsítottja

Nyomozóként szolgált az újlengyeli gyilkosság gyanúsítottja

Még élt, amikor elásta gyilkosa T. Jánosné milliomos üzletasszonyt az Újlengyel melletti erdős területen. A Blikk információja szerint a gyilkossággal gyanúsított férfi korábban nyomozóként dolgozott, volt felesége pedig ma is rendőrként szolgál.

A Blikk úgy tudja, hogy Sz. Attila Budapest egyik kerületi kapitányságán dolgozott nyomozóként, volt felesége pedig még mindig rendőrként szolgál. A férfi egy barátja a lapnak úgy nyilatkozott, hogy Sz. Attila rejtélyes körülmények közt szerelt le a rendőrségtől 2004 körül.

A nyilvánosságra hozott részletek szerint a nőt a tettes legalább ötször megütötte a fején, fojtogatta és egy késsel legalább hat szúrást ejtett a hátán, a nyakán és a hasán.

Lapinformációk szerint Sz. Attila 10-12 milliós tartozást halmozott fel, ezért gyilkolta meg a nőt, akit üzleti megbeszélés ürügyén csalt el Újlengyelbe, majd brutális kegyetlenséggel végzett vele. A férfit kedden emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt fogta el, majd május 9-én az illetékes bíróság előzetes letartóztatását rendelte el.

PestiSracok facebook image

PS/Blikk, fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.