Pesti Srácok

Oszkó szerint polgárháborús hangulatú váltás szükséges a gazdaság megmentéséhez

Oszkó szerint polgárháborús hangulatú váltás szükséges a gazdaság megmentéséhez

Ez a kurzus olyan típusú mechanizmusokra építette a hatalmát, hogy ötletem sincs, hogyan lehetne egy újabb, polgárháborús hangulatú váltás nélkül konszolidációba fordítani – nyilatkozta a HVG-nek Oszkó Péter. A Bajnai kormány egykori minisztere szerint ambivalens az a helyzet, hogy a jelenlegi „fenntarthatatlan” gazdasági modellt, és a számtalan megoldatlan problémát okozó kurzust éppen az unió tartja fent forrásaival, pedig szerinte enélkül az elégedetlenség már régen elsöpörte volna a kormányt.

Oszkó Péter, a Bajnai-kormány gazdasági minisztere a HVG csütörtöki számában megjelent interjújában arról beszélt, véleménye szerint eredménytelen az a hazai gazdaságpolitika, amely szerint ha a tehetősebbek több vagyonhoz jutnak, az jótékony hatással lesz a beruházási hajlandóságra is. Mint kifejtette, a leszakadó rétegek egyre nagyobb terhet jelentenek a gazdaságnak, eközben a jövedelemkülönbségek nem érdem és teljesítmény alapján alakultak ki. Így a jelenlegi rendszer gazdagjai nem képesek ellátni a növekedés motorjának szerepét. Oszkó szerint az erre utaló intő jel, hogy a régióban Magyarország lassabban fejlődik, leszakadóban van.

Elavult recept

Az egykulcsos adórendszerről szólva az interjúban Oszkó Péter kitért arra, véleménye szerint a kormány harminc éves recepteket használ, egy téves diagnózison alapuló téves terápiát, amellyel nem tudják helyzetbe hozni a mélyszegénységben élőket. Úgy látja, a kormánynak egyedül a hatalomkoncentráció a célja.

PestiSracok facebook image

Arról is beszélt, a munkajövedelmek GDP arányában mért zsugorodása olyan gazdaságokra jellemző, amelyben a versenyelőnyt az alacsonyan tartott bérek adják. Emiatt hazánkban pusztán összeszerelő-tevékenység folyik, a multicégek nem hoznak ide kutatási, fejlesztési központokat. Hazánk az oktatás, a hozzáadott érték helyett még mindig a munkaerőköltségekkel és az adókedvezményekkel versenyez. Hozzátette, a kormány jelenlegi, radikális minimálbér-emelése és járulékcsökkentése is csupán szépségtapasz, mivel emellett az oktatási szektorban is radikális fejlesztésekre volna szükség. Arról is beszélt, a kormány a haszon egyenlőbb eloszlása helyett kifejezetten egy szűk réteget akar nyereségessé tenni, ráadásul nem a teljesítmény vagy a képességek, hanem „haveri kapcsolatok” alapján.

Az uniónak köszönhető

Arra az újságírói kérdésre, hogy a feltételezett korrupció és „botrányos” gazdasági intézkedések ellenére miért nem bukott még meg a hatalom, Oszkó Péter úgy válaszolt, véleménye szerint ezért egyrészt az ellenzék végtelen gyengesége és kontraszelektált állapota a felelős. Másrészt a jelenlegi „fenntarthatatlan” gazdasági rendszert a rossz teljesítménye ellenére támogatja az Európai Unió. Ha a támogatásai nem tartanák fent az életminőséget, a hatalmat régen elsodorta volna az elégedetlenség. Megjegyezte, ambivalens, hogy éppen annak kell szurkolni, hogy ez az állapot minél tovább fennmaradjon, mert különben borzalmas állapotba kerülne az ország.

- jelentette ki.

A teljes riport a HVG csütörtöki lapszámában olvasható.

Forrás: HVG; fotó: 24.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.