Pesti Srácok

Rosszul lett a kapitány - A Hajógyári-szigetnek ütközött egy sétahajó vasárnap

Rosszul lett a kapitány - A Hajógyári-szigetnek ütközött egy sétahajó vasárnap

A Hajógyári-szigetnek ütközött egy sétahajó Budapesten még vasárnap este, hét utas megsérült, őket és a hajó kapitányát kórházba vitték - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői Híradójában. A kapitány azért kormányozta a sziget oldalának a sétahajót, mert rosszul lett és így kerülte el a nagyobb balesetet.

A Híradó úgy tudja, a hajóskapitány hosszabb időre el is vesztette az eszméletét, de segélykérő jelzést még le tudott adni. A hajót a Népfürdő utcai hajóállomásra vontatták, az utasok is ott szálltak ki, majd a hét sérültet és a kapitányt kórházba vitték. A hajó kapitánya jelenleg is a Honvédkórházban van, az utasokat már hazaengedték.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztálya az kedden annyit közölt, a baleset a Duna jobb partján, az Árpád-hídtól 100-200 méterre történt. További információkat azonban nem közöltek. Az M1-nek a sétahajót üzemeltető cég vezetője azt mondta, a vizsgálatok végéig nem nyilatkozik. Ugyanakkor annyit elmondott, hogy a kapitányt megszondáztatták, de nem találtak alkoholfogyasztásra utaló jelet.

Forrás: MTI; fotó: blikk.hu, a kép illusztráció

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?