hajó
Továbbra is a kukaclógatás a szenvedélye Borkai Zsoltnak, de már nem yachton, hanem horgászhajón csinálja
Borkai Zsolt, Győr korábbi polgármestere, jelenlegi önkormámyzati képviselője úgy tűnik miután megjárta a yachtozással, horgászhajóra cserélte egykori hobbiját -derült ki a vagyonnyilatkozatából. A kukaclógatás tehát marad, csak immáron nem nők társaságában egy yachton, hanem botját fogva egy horgászhatóról. Feltételezzük kapás így is lesz.Giorgia Meloninál betelt a pohár migrációs téren: olyat mondott, ami miatt rengeteg bírálatot fog kapni
Giorgia Meloni, Olaszország miniszterelnöke feldúltan beszélt az országba érkező illegális bevándorlókról, és azt mondta, „a hajókat el kell süllyeszteni” – adta hírül a Visegrád 24 az X-en.Kórházi témával feledtetné el az emberekkel Magyar Péter az átbulizott, balhés nyarát
Egy másik téma felhozatala mindig jó megoldásnak tűnik arra, hogy az ember elterelje a figyelmet a számára kellemetlen történésekről. Ezzel a módszerrel él most Magyar Péter is, aki elég rendesen megküldte a nyarat, ami éppen ezért nem is volt balhéktól mentes, most viszont inkább egy örökzöld témáról beszél, ami nem más, mint az egészségügy. Pedig szívesen meghallgatnánk, hogy miért csúszott-mászott tinilányok lába alatt, miért érezte úgy, hogy neki a Sziget VIP részlegén van a helye, illetve hogyan került egy olyan hajóra, melynek üzemeltető cégére milliárdos büntetést vetettek ki kartellezés miatt.Félelmetes ciklon borított fel egy hajót Indiában, rengetegen eltűntek
Legalább százhuszonhét ember eltűnt a nyugat-indiai Mumbai partjainál, miután a Tauktae nevű ciklon lecsapott a térségre, és felborította a hajót, amelyen utaztak – közölték hatósági források kedden. A tájékoztatás szerint a hajón 273-an utaztak hétfőn este.Kiszabadult a Szuezi-csatornát elzáró teherhajó
Kiszabadult hétfőn reggel a Szuezi-csatornát egy hét óta elzáró teherhajó – közölte a Inchape Shipping hajózási szolgáltató cég. A kétszázezer tonnás Ever Given esete a világkereskedelmet is jelentősen befolyásolta, a csatorna közlekedésének megbénulása naponta százhúszmilliárd forint veszteséget okozott a világgazdaságnak.Rekordmennyiségű hasist és „dzsihadista drogot” foglaltak le Romániában
Mintegy másfél tonna hasis és több mint 750 kiló (négymillió darab) kaptagon-tabletta lefoglalásáról számolt be kedden a román rendőrség és a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT). A kábítószert egy hajó átvizsgálása során 40 tonna nagy sűrűségű, szerves eredetű szappan között találták meg.Csónakkal csempészett Mexikóban egy négytagú banda 2,2 tonna kokaint, majd gyalog menekültek el
Csónakkal csempészett Mexikóban a part mentén egy négytagú banda 2,2 tonna kokaint, végül gyalog menekült el a hatóság üldözői elől – adta hírül hétfőn a mexikói tengerészeti minisztérium.Újra tengerre mennek a civil szervezetek migránsokat kimentő hajói
Három hónap járványügyi kihagyás után ismét kihajózott az Ocean Viking nevű civil hajó hétfőn, és a Földközi-tenger középső része felé tart - jelentette az AFP francia hírügynökség hétfőn. A hajó legénysége a fedélzeten tartózkodó újságíróknak azt mondta, a líbiai partok felé veszik az irányt, hogy a tengeren bajba jutott embereket vegyenek a fedélzetükre. Hozzátették, hogy a hajón szigorú egészségügyi rendszabályokat vezettek be a Covid-19 miatt, bár elmondták, hogy mióta az Orvosok határok nélkül (MSF) civil szervezet megvonta tőlük a segítséget áprilisban, nehézségeik vannak orvosi téren.Vízbe ugrással zsarolják a hatóságokat a La Manche csatornán átkelő illegális bevándorlók
Az illegális bevándorlók mindent megtesznek, hogy a hatóságok ne állítsák meg őket a La Manche csatornán való átkelésük során. A legutóbbi eseteknél például azzal fenyegetőztek, amikor a hatóságok megközelítették őket, hogy saját magukat, de akár a kisgyerekeket is bedobják a vízbe megfulladni, ha nem engedik őket tovább az őrök – írja cikkében a V4NA Hírügynökség.Ajánljuk még