Pesti Srácok

Sebastian Kurz hét feltétellel vállalná az Osztrák Néppárt vezetését

Sebastian Kurz hét feltétellel vállalná az Osztrák Néppárt vezetését

Hét feltétellel vállalná Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter pártja, az Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetését, melyek közül az első, hogy az ő személyes felelőssége legyen a párt választási listájának összeállítása - jelentette az APA osztrák hírügynökség szombaton a külügyminiszter környezetére hivatkozva.

Az osztrák nagykoalíció kisebbik pártja vasárnap választja meg új elnökét a szerdán lemondott Reinhold Mitterlehner pártelnök, alkancellár helyébe. Várakozások szerint az új pártelnök az ÖVP jelenleg legnépszerűbb politikusa, Sebastian Kurz lehet. Kurz a pártelnöki tisztség elfogadásának feltételéül támasztja, hogy önállóan állíthassa össze pártja szövetségi választási listáját, nem pedig a pártelnökség határozata alapján, ahogyan ez eddig történt. Továbbá szerinte a tartományi választási listákat a pártelnökkel egyetértésben kell kialakítani, és ennek során utóbbinak vétójogot kell biztosítani. A tartományi és regionális választási listákat úgy kell összeállítani, hogy ennek során ne csak a pártlistára, hanem az azon szereplő jelöltekre külön is lehessen szavazni. A jelöltlisták sorrendjét váltakozva női és férfi jelöltekkel kell kialakítani. Kurz ezenkívül követeli, hogy önállóan választhassa meg a jövendő pártfőtitkár személyét, valamint kormányzati csapatát, ne a pártelnökség határozata alapján, mint eddig történt. Szabad kezet kér ezenfelül bármilyen összetételű koalíciós tárgyalásokhoz, és a párt tartalmi vezetését is magának követeli. Végezetül Kurz ragaszkodik ahhoz, hogy a pártelnökség írásban kötelezze magát arra, hogy ezeket a módosításokat a párt alapszabályában is rögzítik.

PS/MTI, fotó: Politico

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.