Pesti Srácok

Simicskó: "Mi mindent megtettünk, hogy megfékezzük a migránsáradatot és minimálisra csökkentsük a terrorfenyegetettséget"

Simicskó: "Mi mindent megtettünk, hogy megfékezzük a migránsáradatot és minimálisra csökkentsük a terrorfenyegetettséget"

Cáfolta a honvédelmi miniszter, hogy az oroszokhoz való közeledésünk miatt meggyengülhet a magyar-amerikai katonai együttműködés. Simicskó István a Szeged.ma internetes portálnak adott interjút, amelyben kiemelte: Európa a keresztény elveinek köszönheti a fennmaradását, és ha ezeket elveszti, akkor megszűnik létezni.

A honvédelmi miniszter a

Szeged.ma

portálnak adott interjút, amelyben kiemelte, hogy Magyarországon a rendőrökkel közösen kialakított határvédelmi rendszer stabil. Úgy véli, hogy a déli határszakaszon lévő, immár dupla kerítés fontos üzenet a migránsok számára: ne számítsanak arra, hogy illegálisan, feltétel nélkül magyar földre léphetnek. Simicskó István arról is

beszélt,

hogy jelenleg napi szinten 2000 katona védi a határt, valamint rendőrök és a Belügyminisztérium kezdeményezésére immár határvadászok is teljesítenek szolgálatot a magyar állampolgárok biztonságáért.

PestiSracok facebook image

- mondta a honvédelmi miniszter, aki tarthatatlan állapotnak tartja, hogy a fontos gazdasági tényezővé vált Európai Uniónak nincs rendőri, katonai és határőrizeti kapacitása, hogy megvédje a schengeni övezet külső határait. Hozzáteszi: Magyarország példát mutatott és mutat ebben, ugyanakkor "Brüsszelnek muszáj belátnia, hogy nagyobb szerepet kell vállalnia a kontinensen élők védelmében."

A honvédelmi miniszter hangsúlyozta, hogy NATO tagjaként" megbízható szövetségesnek számítunk. Nemzetközi katonai missziókban 1000 fővel folyamatosan jelen vagyunk, sajnos több magyar katona is elhunyt ezeken a területeken." Az európai államok, így például Franciaország és Németország is együttműködésre törekszik Oroszországgal, akinek jelentős szerepe van a kontinens biztonságában. Az oroszok hatalmas erőt képviselnek, és hatalmas energiakészlettel rendelkeznek. Éppen ezért Amerika is gazdasági együttműködésre törekszik velük, így fel sem merül az, hogy a magyar-orosz barátság feszültséget okozhat az USA-val való kapcsolatunkban - mondta kérdésre válaszolva a honvédelmi miniszter a

Szeged.ma portálnak adott interjúban.

Azt, hogy a közös európai hadsereg felállítása vízió marad-e csupán, valamint a magyar honvédség jövőjéről milyen elképzelései vannak Simicskó Istvánnak, a

Szeged.ma oldalán elolvashatja

a részletes interjúban.

PS/Szeged.ma Fotó: Szegedma

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.