Pesti Srácok

Soros álcivil csápjai már az ügyvédi kamarákig érnek

null

A George Soroshoz köthető civil szervezetek rendszeresen tartanak konferenciákat és képzéseket a hazai jogásztársadalom tagjainak, s esetenként a kamarák is hozzájárulnak nézeteik terjesztéséhez az interneten fellelhető adatok szerint. A befolyásolást az Európai Bizottság és a tőzsdespekuláns által létrehívott Nyílt Társadalom Alapítványok is támogatta.

Számos jel utal arra, hogy a George Soroshoz köthető szervezetek az elmúlt években az ügyvédi kamarákban is megpróbáltak befolyást szerezni: konferenciák, hírlevelek, beszámolók és képzések biztosítottak lehetőséget a számukra, hogy – részben az Európai Bizottság, részben a spekuláns által létrehozott Nyílt Társadalom Alapítványok anyagi támogatásával – terjesszék nézeteiket – írja a Magyar Idők. A Magyar Helsinki Bizottság például legutóbb március elején tartott „gyakorlatorientált képzést (…) az őrizetbe vett gyanúsítottak – európai uniós irányelvekben biztosított – jogainak hatékony (…) érvényesítéséről”. A tananyagot két évvel ezelőtt dolgozták ki, a szükséges forrást Brüsszel biztosította a számukra. Ugyanakkor, tehát 2015-ben arra is kaptak pénzt, hogy negyven magyar, horvát, holland és szlovén ügyvédnek tartsanak alapjogi kurzust, majd aztán tavaly – egyebek között –

adtak elő hazai jogászoknak. Az is előfordult, hogy a Helsinki a Budapesti Ügyvédi Kamarával közösen szervezett szakmai konferenciát. 2012-ben egy ilyen eseményen mutatták be a jogvédők a védőkirendelés egy általuk tesztelt „alternatív modelljét”. A Transparency International pedig 2014-ben A korrupcióellenes jogintézmények működése és fejlesztése Magyarországon címmel tartott más előadókkal együtt képzést a fővárosi ügyvédeknek. A szakmai testületek honlapján és hírleveleikben is időről időre feltűnnek a Soros-hálózathoz sorolt szervezetek blogbejegyzései, cikkei, hirdetései vagy éppen felhívásaik. Ezekről a közelmúltban részletes beszámolót közölt egy internetes blog, majd a múlt héten a Fidelitas emelte fel a szavát. Mint közleményükben írták:

PestiSracok facebook image

A Magyar Idők kérdésére Réti László, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke a fentiek ellenére tagadta, hogy a Helsinkivel közös programjaik lettek volna, azt viszont elismerte, hogy hírleveleikben tájékoztatást adtak a Helsinki munkájáról, ahogy azt az említett blogon szemlézték. Hozzátette továbbá, hogy széles körű hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerük van, amelybe beletartoznak a legkülönbözőbb kormányzati szervek, bíróságok, közigazgatási, rendészeti szervek, oktatási intézmények, de kifejezetten jogvédő szervezetekkel nem építettek ki kapcsolatot vagy együttműködést. Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke is leszögezte: nincs együttműködési megállapodásuk sem a Helsinkivel, sem más hasonló szervezettel, közös programjaik sem voltak, és nem is reklámozták a Soroshoz köthető szervezetek képzéseit.

Baloldalon Kapronczay Stefánia (TASZ) és Pardavi Márta (Helsinki Bizottság) itt éppen érvénytelen szavazat leadására buzdítanak a kvótanépszavazás előtt; Forrás: helsinkifigyelo.hu

Nem mondható el azonban mindenkiről, hogy ilyen távolságtartó lenne. Néhány hete a Békés Megyei Ügyvédi Kamara elnöke szenvedélyes hangvételű beszédet intézett a testület közgyűléséhez. Érdemes ebből idézni:

– fogalmazott Csomós Tamás, aki ugyanakkor leplezetlen ellenszenvvel viseltet az Alapjogokért Központ iránt, amely a nemzeti érdekek képviseletét tűzte zászlajára.

– folytatta a kamarai vezető, majd közösséget vállalva a Soros-hálózat tagjaival, hozzátette:

– Az „emberi jogi fundamentalizmus” természetesen pejoratív kifejezés, mert azt jelenti: kreáljunk minden emberi vágyból emberi jogot. A fentiekben említett együttműködés sajnálatos, de tipikus példája ezen gondolkodásmód terjedésének, illetve annak a hálózatosodási folyamatnak, amelynek során a nyílt társadalom eszmerendszerét vallók megpróbálnak beszivárogni szakmai szervezetekbe – közölte Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója. Kérdésünkre hozzáfűzte: a kamarákkal eddig nem volt szoros a kapcsolatuk, de bízik benne, hogy a jövőben erre még módjuk nyílhat.

Forrás: Magyar Idők. Vezető képünkön a Magyar Helsinki Bizottság csapata látható; Fotó: helsinki.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.