Pesti Srácok

Soros instrukciói alapján támadják a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló javaslatot

Soros instrukciói alapján támadják a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló javaslatot

A külföldről támogatott szervezetek átláthatóságát biztosító törvényjavaslatot a bevándorláspárti szervezetek Soros György instrukciói alapján támadják - mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken, újságíróknak.

Az államtitkár azt követően nyilatkozott, hogy a Velencei Bizottság képviselőivel egyeztettek a törvényjavaslatról.

Felidézte: áprilisban került a parlament elé a külföldről támogatott szervezetekről szóló törvényjavaslat, amelynek célja, hogy növelje ezeknek a szervezeteknek az átláthatóságát. Hozzátette: már a benyújtás előtt a Soros György által támogatott szervezetek - amelyek érintettek a törvény kapcsán - élesen támadták a tervezetet, demonstrációkat szerveztek és a külföldi fórumokon is szóvá teszik a szabályozás tervezetét.

Mint mondta, pénteken a Velencei Bizottság képviselőivel szigorúan jogi értelmezés alapján végigvették a törvényjavaslat pontjait. Sikerült feltárnunk, hogy Európában ez egy élő kérdés, több helyen is foglalkoznak ilyen szabályozással, ezen az úton halad Magyarország is - jegyezte meg.

PestiSracok facebook image

Hozzátette: áttekintették a bizottság képviselői által feltett kérdéseket, amelyek többek között a szabályozás időtartamára, a megjelentetés felületére, az adminisztrációs terhekre, a kivételekre, valamint a jogorvoslatokra és szankciókra terjedtek ki.

Az államtitkár jelezte: véleménye szerint amennyiben júniusra megszületik a bizottság állásfoglalása, a parlament azt figyelembe tudja venni.

Völner Pál szerint látható, hogy az alapprobléma nem a szabályozással van, hanem - mint fogalmazott - a bevándorláspárti szervezetek Soros György instrukciói alapján "mindenféle jogcímen támadják Magyarországot, és ez az egyik olyan felület, amit ők hasznosnak tartanak".

MTI; Fotó: Ténytár

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.