Pesti Srácok

Stefka István szerint egy folyamat kezdete amit a Momentum az Origónál csinált

Stefka István szerint egy folyamat kezdete amit a Momentum az Origónál csinált

Az ATV-ben is fenntartotta felzúdulást keltő szavait Stefka István, aki a Charlie Hebdo-merénylethez hasonlította a Momentum Origónál tett „látogatását”.

Stefka azt írta a vitatott cikkében:

PestiSracok facebook image

A baloldali tévécsatornán Rónai Egon műsorában volt szó a témáról, ahol Stefka István mellett Kovács Zoltán, Pető Péter és Stumpf András újságírók voltak a vendégek. Stefka azzal indokolta az írását, hogy mindennek van kezdete, és a Charlie Hebdót is fenyegetések érték előbb, nem mindjárt a merénylettel kezdődött a dolog. Mint mondta, a figyelemfelkeltés is volt a célja az írásával, hogy a folyamatra mutasson rá, mint ahogy a folyamat vége volt a francia lap újságíróinak lemészárlása.

– reagált, és emlékeztetett az elmúlt hetek eseményeire, amikor anarchista fiatalok követtek el sorozatosan provokatív cselekményeket. Stumpf András eltúlzottnak tartotta Stefka írását, ugyanakkor a Momentum húzását is szerencsétlennek és kínosnak nevezte, mondván ők már politikusok, és úgy is kéne viselkedniük. Pető Péter szerint nem az Origóhoz való, rajtaütésszerű behatolás a sajtószabadság megsértése, hanem az, amit az Origo csinál.

forrás: atv.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.