Pesti Srácok

Szijjártó: Ideje, hogy a tények Brüsszelben is fontosabbak legyenek a véleményeknél!

Szijjártó: Ideje, hogy a tények Brüsszelben is fontosabbak legyenek a véleményeknél!

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint itt az ideje, hogy Brüsszelben a tények fontosabbak legyenek a véleményeknél, és az illegális bevándorlást végre az EU is a legfontosabb kihívásnak tekintse, és úgy is kezelje. Hangsúlyozta, míg a bürokraták „hazánkkal vannak elfoglalva, addig Magyarország védi az illegális bevándorlással szemben az Európai Unió határát”.

A miniszter ezt arra reagálva közölte, hogy Johannes Hahn, az EU bővítési biztosa, az Osztrák Néppárt alelnöke az APA osztrák hírügynökségnek nyilatkozva élesen bírálta Orbán Viktort és a miniszterelnök európai politikáját. Egyebek között azt mondta, Orbán Viktor politikája időnként populista jegyeket mutat, amely végső soron az európai értékek rovására megy. Véleménye szerint az Európai Néppárt hétvégi csúcstalálkozójának azt az üzenete, hogy a magyar miniszterelnöknek tartósan változtatnia kell a magatartásán, különben valóban számolnia kell a megfelelő következményekkel. A bővítési biztos azt mondta, Orbán Viktor Rómában kormányfőként az unió további erősítése mellett döntött, ezzel egyidejűleg Magyarországon egy "Állítsuk meg Brüsszelt" népszavazást kezdeményezett - felhívva a figyelmet arra, hogy ez a kettő egymásnak ellentmond -, és ehhez jön még a Central European University (CEU) elleni eljárás.

Szijjártó Péter a bővítési biztos kijelentéseire reagálva hangsúlyozta, Orbán Viktor az Európai Parlamentben és az Európai Néppárt csúcstalálkozóján is elmondta, hogy Magyarország kész tárgyalni a vitás kérdésekről, ugyanakkor nem kér "a lenéző brüsszeli megjegyzésekből".

PestiSracok facebook image

- közölte a miniszter. Hozzátette, Johannes Hahn állításaival ellentétben a magyar kormány Európa-párti, ahogy a magyar emberek is. Magyarország ugyanakkor az erős nemzetek Európájában érdekelt, és fenntartja magának a jogot, hogy elmondja a véleményét.

Az EU jelenleg reformokra szorul, "ezt tagadni ostobaság" - tudatta Szijjártó Péter. Kiemelte, az egyik legfontosabb lépés, hogy a meglévő, közösen elfogadott szabályokat be kell tartani. Ilyen szabály a külső határok védelme, Magyarország ennek eleget tesz, az országnak is köszönhető, hogy ma kevesebb illegális bevándorló érkezik Európába. Magyarország nem változtat a bevándorlási politikáján, nem hagyja, hogy Brüsszel további jogköröket vonjon el a tagállamoktól, és ezzel "a bizonytalanság felé lökje a kontinenst" - közölte a miniszter. Úgy fogalmazott, "itt az ideje, hogy Brüsszelben a tények fontosabbak legyenek a véleményeknél, és (...) az illegális bevándorlást végre Brüsszel is a legfontosabb kihívásnak tekintse, és úgy is kezelje."

Forrás: MTI; fotó: hirhatar.com

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.