Pesti Srácok

Timmermans azért antiszemitázta le Orbánt, mert „értelmezési” gondjai voltak

Timmermans azért antiszemitázta le Orbánt, mert „értelmezési” gondjai voltak

Frans Timmermans, az Európai Bizottság (EB) első alelnöke provokációként értelmezte Orbán Viktor miniszterelnöknek azokat a megjegyzéseit, amelyeket a Die Zeit című német liberális hetilap „egyértelműen antiszemitának” minősített – közölte a brüsszeli bizottság egyik szóvivője pénteken az AFP francia hírügynökség jelentése szerint. Az alelnököt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken lemondásra szólította fel, amiért a német lapnak adott interjúban „antiszemitizmussal vádolta meg Magyarország miniszterelnökét és kormányát”.

Timmermans, az Európai Bizottság alapjogokért felelős alelnöke az interjúban arra a felvetésre, hogy Orbán Viktor „egyértelműen antiszemita” hangot ütött meg a napokban az Európai Parlamentben, amikor amerikai pénzügyi spekulánsnak nevezte Soros Györgyöt, azt mondta, hogy pontosan így értette a miniszterelnök szavait, és felháborodott, de nem reagált erre a megjegyzésre a vitában. A brüsszeli szóvivő most úgy nyilatkozott, hogy Timmermans provokációként értelmezte a kormányfő szóban forgó megjegyzéseit. Hozzátette:

A brüsszeli szerecsenmosdatás előzménye, hogy előzőleg Szijjártó Péter pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján méltatlannak és elfogadhatatlannak nevezte és visszautasította az antiszemitizmus vádját, hangsúlyozva, hogy Magyarország „a legtöbbet tette Európában az antiszemitizmus ellen”. Úgy vélte, hogy a Timmermans által megfogalmazott vád Magyarország súlyos megsértése is, márpedig ha egy uniós tisztségviselő

PestiSracok facebook image

A külügyminiszter egyúttal gyáva embernek nevezte az EB alelnökét, mondván, hogy a Die Zeit című lapnak adott interjúban olvasható „súlyos, ráadásul alaptalan vádat” nem Orbán Viktorral szemtől szemben fogalmazta meg, hanem „később, amikor senki nem tudott rá azonnal reagálni”.

Forrás: MTI. Vezető kép: Corporateeurope.org

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.