Pesti Srácok

Újra Böröcz Lászlót választották a Fidelitas elnökének

Újra Böröcz Lászlót választották a Fidelitas elnökének

Újra Böröcz Lászlót választották a Fidelitas elnökévé szombaton, a szervezet XIV., tisztújító kongresszusán, Székesfehérváron - közölte a Fidelitas az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint a tisztséget 2015 óta betöltő, egyedüli jelöltként indult politikus megválasztását a jelenlévő közel 300 küldött több mint 90 százaléka támogatta. Hasonló arányban választották meg a szervezet hét alelnökét is.

A kongresszuson, amelynek vendége volt mások mellett Rogán Antal miniszterelnöki kabinetirodát vezető miniszter és Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője, nyilatkozatban kérték a kormányt arra, hogy tegyen meg mindent az internet áfájának öt százalékra való csökkentése érdekében annak ellenére is, hogy az Európai Bizottság ezt nem támogatja.

MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.