Pesti Srácok

Varga: Magyarországnak szüksége van a barátaira

Varga: Magyarországnak szüksége van a barátaira

Szerencsés nemzet vagyunk, mert bárhol élnek a magyarok, megvan köztük az összetartozás – hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter szombaton Budapesten, a Magyarország Barátai Alapítvány konferenciáján.

Varga Mihály előadásában úgy fogalmazott: magyarnak lenni manapság kihívás és bátorság egyszerre, mert - ahogy az elmúlt években gyakran – Magyarország most is viták kereszttüzében áll. Kiemelte például, hogy Magyarországnak az Európai Unióval is „nagyon éles” vitája van a migráció kérdésében. A miniszter kitért Frans Timmermans, az Európai Bizottság (EB) első alelnökének nyilatkozatára is, amelyben „antiszemita beszédként” interpretálta Orbán Viktor kormányfő felszólalását. Varga Mihály döbbenetesnek nevezte, hogy azt a kormányt vádolják antiszemitizmussal, amely bevezette a holokauszt emléknapot, és Magyarországon és a határokon túl is kiemelten kezelte holokauszt ügyét. Példaként említette, hogy Szabadkán Magyarország támogatásával újítják fel a zsinagógát. Egy olyan „vitakultúrával” kell felvenni a versenyt, amelyben folyton innovatív elemek jelennek meg, valótlan és alaptalan dolgokkal vádolják a kormányt - fejtette ki a miniszter, kiemelve: ezért „szükség van Magyarország barátaira”. A viták tartósak lesznek, de „az idő igazolhat minket” – fogalmazott a miniszter, aki felidézte azt is, hogy korábban bírálták a kormányt, amikor táblákon szerepelt, hogy a Magyarországra érkezőknek be kell tartaniuk a törvényeket. Most két év elteltével a német kancellár választási kampányában hangoztatja, hogy aki Németországba érkezik, annak be kell tartania törvényeiket - jegyezte meg a miniszter. A „Magyarnak lenni jó” című konferencián Varga Mihály felidézte: az elmúlt hét évben a magyar kormány a legtöbb kérdésben sikerrel járt a különböző nemzetközi intézményekkel folytatott vitákban. Az idő - már több esetben – „minket igazolt” - mondta a miniszter. Példaként említette, hogy a munkanélküliség, amely 2010-ben még majdnem 12 százalék volt, mostanra 4,5 százalékra csökkent. Csökkentették a lakosság terheit, számos, a családpolitikát segítő adókedvezményt vezettek be. 2010-ben még a tíz legkockázatosabb ország között említették Magyarországot, ma már mindhárom nagy hitelminősítőnél befektetésre ajánlott kategóriába tartozik az ország. Kiemelt cél volt az államadósság csökkentése is – jegyezte meg a miniszter, akit megtapsolt a közönség, mikor bejelentette: 2018 végéig 69 százalékra csökkenhet az államadósság mértéke. A kormány 2012-ben döntött az egyesült államokbeli – 15 millió amerikai dolláros alapító vagyonú – Friends of Hungary Foundation (Magyarország Barátai Alapítvány) létrehozásáról. Az alapítvány célja a diaszpóra magyarsága nemzeti identitásának és a nemzeti összetartozás kötelékeinek az erősítése. Az alapítvány küldetése, hogy Magyarország eseményeiről és a magyarok eredményeiről értékközpontú, de pártatlan tájékoztatást nyújtson. Tagjai a világban élő, sikeres és a magyar kultúrát szerető, külföldön élő magyarok és külföldiek. Két dolog miatt indult el az alapítvány, hogy megértést és támogatást kérjenek a céljaikhoz - emelte ki Varga Mihály, aki köszönetét fejezte ki az alapítványnak, amelynek tagjai bebizonyították: „Magyarország való barátai”.

A Magyarország Barátai Alapítvány péntektől vasárnapig tartja negyedik világtalálkozóját Budapesten. A Pesti Vigadóban tartott szombati rendezvényen átadták a "Magyarország Barátja Díj" nevet viselő elismeréseket is. A díjat idén Lipták Béla, az amerikai magyar lobbi vezetője, az Amerikai Magyar Szövetség és Reinhard Olt német újságíró kapta.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.