Pesti Srácok

Varga: Nincs tervben bankadócsökkentés jövőre

Varga: Nincs tervben bankadócsökkentés jövőre

Jó iránynak tartja Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, hogy az Európai Beruházási és Újjáépítési Bank (EBRD) megemelte a Magyarországra vonatkozó növekedési előrejelzését, azonban a magyar kormányzat szerint a szervezet így is alábecsüli az ország lehetőségeit - írja a Magyar Idők csütörtöki száma.

A tárcavezető a pénzintézet éves közgyűlésének helyszínén, Cipruson a lapnak elmondta, hogy a kormány elégedett az EBRD-vel való együttműködéssel, és további beruházásokra ösztönözte a hitelintézetet. A miniszter szerint jól működik például az a megállapodás, amelynek keretében 2015-ben a kormány a bankrendszer terheinek csökkentésére tett vállalásokat, továbbá az EBRD-vel egyetemben fejenként 15 százalékos tulajdonrészt vett az osztrák Erste Bank hazai leányvállalatában. Arra a felvetésre, hogy a 2018-as költségvetés jelentős mozgástere akár a tervezettnél nagyobb arányú bankadócsökkentést is lehetővé tenne, Varga Mihály azt mondta, ilyesmi nincs napirenden. Az EBRD szakértői szerint jelentősen javultak az összgazdasági kilátások, idén és jövőre is 3 százalékos bővülést várnak a bruttó nemzeti termékben. Ez a tavaly novemberi 2,4 százalékhoz képest jelentős emelkedés, azonban így is jócskán elmarad a legtöbb elemző és a gazdasági kormányzat által várt 4 százalék körüli értéktől.

Az eltérésről a lapnak Mateusz Szczurek, a magyar térség vezető szakértője elmondta, az EBRD másként ítéli meg a beruházások ütemének várható növekedését. Varga Mihály szerint azonban az EBRD értékelésével szemben számos tényező afelé mutat, hogy a kitűzött növekedési cél eléréséhez szükséges évi 20 százalékos bővülés megvalósítható a beruházásokban. A miniszter szerint ez nagyban függ attól, hogy milyen arányban sikerül külföldi befektetőket Magyarországra vonzani. Ebben bizakodásra ad okot, hogy a felmérések szerint a gazdaság számára fontos cégek újból is szívesen beruháznának Magyarországon - hangsúlyozta.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.