Pesti Srácok

Világháborús bomba miatt zárták le Ferihegy egy részét

Világháborús bomba miatt zárták le Ferihegy egy részét

Elszállítják a ferihegyi repülőtér 2-es termináljánál talált világháborús bombát; a forgalomkorlátozásokat feloldották – közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje szerda délután az MTI-vel.

Markovics Zita elmondta: a régi repülőgép-emlékpark területén építkezés közben került elő a robbanótest. A tűzszerészek azonosították: egy 1938-ban rendszeresített, magyar gyártmányú bomba került elő. A bomba nem élesített, szállítható állapotban van, ezért a tűzszerészek elviszik a helyszínről. A korábban elrendelt útzárat feloldották – tette hozzá. Kurucz László, a Budapest Airport helyettes szóvivője is megerősítette az MTI-nek: a repülőtéri utakat érintően már nincsenek korlátozások.

A parkolót száz méter sugarú körben lezárták, ami érintette a Magyar Posta postakicserélő központját, a repülőtér forgalmát viszont nem. A megsemmisítés idejére lezárták továbbá a 2-es terminálhoz bevezető utat, a 4-es főút ezt érintő szakaszát, a Magyar Posta nemzetközi postakicserélő központját és egy irodaépületet is. A tűzszerészek először arról számoltak be, hogy egy úgynevezett SC 50-es német bomba került elő magyar gyújtószerkezettel a 2-es terminál taxiparkolójában. A robbanótestet nem a parkolóban, hanem annak közelében semmisítik meg.

Forrás: MTI. Vezető kép: MTI/H. Szabó Sándor

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.