Pesti Srácok

Az észt kormányfő a kötelező kvóta betartására szólított fel

Az észt kormányfő a kötelező kvóta betartására szólított fel

A menekültek szétosztásáról rendelkező megállapodás betartására szólította fel az Európai Unió összes tagállamát Jüri Ratas észt miniszterelnök egy szombaton megjelent lapinterjúban. Észtország július 1-jén átveszi az EU soros elnökségét, és féléves elnökségének fő témái között a migráció, a keleti partnerség és a digitalizáció szerepel.

A Die Welt című német lapnak nyilatkozva Jüri Ratas azt mondta, „ha minden ország azt csinálja, amit akar, nincs többé Európai Unió". Az EU az elmúlt héten kötelezettségszegési eljárást indított Csehország, Lengyelország és Magyarország ellen, amiért elutasítják a menekültek kvóták szerinti elosztására vonatkozó, többségi szavazással elfogadott megállapodást. Az észt kormányfő hozzátette azonban, hogy a migráció ellenőrzéséhez többek között „megbízható visszaküldési mechanizmusra van szükség az EU-ban".

- tette fel a kérdést. Szolidaritásra, nagyobb együttműködésre is szükség van a külső határokon, de szorosabban együtt kell működni az afrikai országokkal is - vélte Ratas. Észtország július 1-jén átveszi az EU soros elnökségét, és féléves elnökségének fő témái között a migráció, a keleti partnerség és a digitalizáció szerepel.

PestiSracok facebook image

Ratas csütörtökön Berlinben Angela Merkel német kancellárral tárgyalt, egyebek között a migrációs válságról. Közös sajtótájékoztatójukon Merkel kijelentette, hogy Észtország a részarányának megfelelően befogad menekülteket, és segít nekik, ami "jó üzenet", és köszönet jár érte a balti országnak. Andres Anvelt észt belügyminiszter ugyanakkor szerdán Tallinnban azt mondta, Észtország ellenzi, hogy forrásmegvonással büntessék azokat az uniós tagállamokat, amelyek elutasítják menekültek befogadását. A belügyminiszter szerint egy ilyen lépés inkább megosztaná, semmint egyesítené Európát.

Forrás: MTI; fotó: news.err.ee

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.