Pesti Srácok

A BKV szerint a felújított metrókocsik meghibásodásai nem veszélyeztetik az utasokat

A BKV szerint a felújított metrókocsik meghibásodásai nem veszélyeztetik az utasokat

Bolla Tibor, a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint a 3-as metró biztonságos, a felújított metrószerelvények meghibásodásainak nagy része nem veszélyezteti az utasok biztonságát.

Az elnök-vezérigazgató a TV2 Mokka című műsorában hétfőn tagadta, hogy a felújított szerelvényekkel kapcsolatban "bármiféle utasbiztonsági kérdés" lenne. Mint mondta, a hibák az új szerelvényeknél is előfordulnak, és a felújított szerelvényeknél tulajdonképpen "nem jól van beállítva egy-két dolog, jellemzően az ajtó", de az utasok biztonságát okozó hibák "nem nagyon történnek". Hozzátette: sokszor például azért kellett kiállítani a kocsikat a forgalomból, mert rossz volt az ajtónyitó kontroll-lámpája és a vezető úgy látta, hogy az ajtó nyitva van.

Bolla Tibor hozzátette: azért tárgyalt a múlt héten a metrófelújítást végző orosz cég vezérigazgatójával, mert a hibák olyan nagyságrendet értek el, hogy "valamit tenni kellett". A 3-as metró biztonságos, mind a régi szerelvények, mind az új szerelvények - jelentette ki, megjegyezve, kérték az orosz felet, javítsák ki a hibákat. A vezérigazgató közölte: reméli, egy-két héten belül kijavítják a hibákat az orosz mérnökök, és a felújított szerelvényeket vissza lehet állítani a forgalomba.

Az elnök-vezérigazgató azt mondta: nem találtak olyan hibát, amely "azt mutatná, hogy ez a szerelvény rossz". Ez a szerelvény minden mérnök és a BKV szakemberei szerint is "jól összerakott, csak gond van a végszereléssel és vannak olyan bosszantó hibák, amelyek nem történhetnek meg".

PestiSracok facebook image

Bolla Tibor azzal kapcsolatban, hogy több mint 800 millió forintos kötbérigényt jelentettek be késedelmek miatt a BKV a 3-as metró vonalán futó szerelvények gyártója és felújítója, a Metrovagonmassal szemben, kiemelte: a kötbérkövetelés nem a meghibásodásokból adódik, hanem az orosz fél szállítási késedelméből. Mint mondta, jelenleg az oroszok 4-6 héttel vannak lemaradva, de amennyiben ezt be tudják hozni, a kötbér egy bizonyos része alól mentesülhetnek.

A BKV Zrt. péntek délután megkezdte a felújított metrószerelvények átmeneti kivonását a forgalomból, hogy azokat soron kívül átvizsgálják. A kivonást megelőzően, péntek reggel a Nyugati pályaudvarnál ismét meghibásodott egy szerelvény, és több percig nem tudott ajtót nyitni.

MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.