Pesti Srácok

Egyszerű többséggel átment a Lex csicska

Egyszerű többséggel átment a Lex csicska

A településkép védelméről szóló törvény módosításával szigorította az Országgyűlés a politikai reklámok kihelyezését pénteki rendkívüli ülésén.

Az államfő által megfontolásra visszaküldött jogszabály módosítását 123 kormánypárti igen szavazattal, 68 ellenzéki képviselő ellenszavazata mellett fogadta el a parlament. A településkép védelméről szóló jogszabály kiegészült a közpénzekkel való felelős gazdálkodásra kötelezett szervezetekre vonatkozó különös szabályokkal.

Kötelező listaáras lesz a plakáthely-beszerzés

Az új passzusok előírják a kötelező listaáras plakáthely-beszerzést a közvetlenül vagy közvetetten költségvetési támogatásban részesülő szervezeteknek. Részletesebben azon szervekre vonatkozik, amelyeket nevesít a költségvetés, a büdzséből támogatásban részesülnek, valamint azon szervezetekre is, amelyek költségvetésből támogatott jogi személyektől kapnak forrást, utóbbiakra azonban csak akkor vonatkozna, ha teljes bevételük legalább fele származik a költségvetésből támogatott szervezettől. A listaártól csupán az uniós nyílt eljárás szerint lefolytatott beszerzéssel, illetve a közbeszerzési törvény szerinti központi beszerző szerv által lefolytatott beszerzési eljárás során lehet eltérni.

PestiSracok facebook image

Haladéktalanul el kell küldeni a plakátkihelyezésről szóló szerződéseket

Rögzítették azt is, hogy a plakátkihelyezésről szóló szerződéseket a feleknek haladéktalanul el kell küldeniük az érintett hatóságnak, amely azt honlapján közzéteszi. Ha a szerződésátadás nem teljesül, akkor a hatóság két napon belül eltávolítja a plakátokat. A jogellenesen elhelyezett plakátokért 150 ezer forintos bírság szabható ki. A módosítások a járműveken elhelyezett hirdetésekre is vonatkoznak, a korábban megkötött szerződések szerint pedig július 15-ig helyezhetők ki plakátok. A jogszabály a kihirdetését követő napon lép hatályba. Ezen rendelkezések elfogadásához egyszerű többség is elegendő volt az ülésen, azonban a törvényalkotási bizottságnak volt egy MSZP-nek tulajdonított, kétharmados rendelkezéseket tartalmazó indítványa, amely nem kapta meg a szükséges támogatást a zárószavazáson. Az Országgyűlés múlt héten kedden szavazott az átlátható kampánytevékenység érdekében javasolt kormánypárti törvénymódosításról, vagyis az úgynevezett plakáttörvényről, azonban a sarkalatos rendelkezések nem kapták meg a minősített többséget. Ilyen volt például az, hogy megtiltották volna a politikai plakátok kihelyezését a választási kampányidőszakon kívül. Az elfogadott, de ki nem hirdetett jogszabályt csütörtökön Áder János köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek. Az államfő azzal indokolt, hogy a törvény normatív tartalommal nem bíró, ellentmondásos, értelmezhetetlen és végrehajthatatlan rendelkezéseket tartalmaz.

Forrás: MTI, fotó: 888.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.