Pesti Srácok

A francia védelmi miniszter is kilép a kormányból

A francia védelmi miniszter is kilép a kormányból

Sylvie Goulard francia védelmi miniszter kedden bejelentette, hogy nem kíván tagja lenni az újjáalakuló kormánynak. A politikus a pártja, a centrista Demokratikus Mozgalom (Modem) állítólagos fiktív európai parlamenti (EP) asszisztensi állásai ügyében indult ügyész vizsgálattal indokolta döntését.

"Szeretnék olyan helyzetben lenni, hogy szabadon bebizonyíthassam az igazamat" - írta közleményében a miniszter, aki a Modem EP-képviselője volt 2009 óta. A párizsi ügyészség június 9-én közölte, hogy előzetes eljárást indított a Modem egyik korábbi európai parlamenti képviselője, Jean-Luc Bennahmias egyik volt asszisztensének ügyében. A vizsgálat keretében a centrista párt által papíron az EP-képviselők mellett foglalkoztatott több munkatárs helyzetét is megvizsgálják, akik sajtóinformációk szerint soha nem fordultak meg Brüsszelben vagy Strasbourgban, hanem valójában a Modem párizsi székhelyén dolgoztak.

Az Emmanuel Macron államfő mozgalmával koalícióban kormányzó Modem elnöke, Francois Bayrou jelenlegi igazságügyi miniszter a múlt héten azt mondta, hogy "soha nem léteztek" fiktív uniós asszisztensi állások a Modemnél. Rajta és Sylvie Goulard-on kívül egy harmadik Modem-tag is van az új kormányban Marielle de Sarnez személyében, aki az Európa-ügyi tárcát vezeti. A volt EP-képviselő kedd délután nem zárta ki, hogy ő is kilép a kormányból. "Minden nyitott számomra. A kormány vagy a Modem nemzetgyűlési frakciójának vezetése" jöhet szóba - mondta Marielle de Sarnez a Le Parisien című napilapnak.

Edouard Philippe miniszterelnök már jelezte, hogy szeretné, ha Francois Bayrou tagja maradna a kormánynak.

PestiSracok facebook image

Emmanuel Macron mozgalma, a Köztársaság Lendületben (LREM) és szövetségese, a Modem vasárnap 351 mandátumot szerzett az 577 fős törvényhozásban, ami jóval több, mint az abszolút többség biztosításához elegendő 289 hely. Az LREM-nek a Modem támogatása nélkül is megvan az abszolút többsége, ugyanakkor francia elemzők szerint Emmanuel Macron egyelőre nem akarja belső ellenzéké tenni a politikailag kínossá vált partnert, akinek sokat köszönhet az elnökválasztási kampányban nyújtott támogatásért.

Emmanuel Macron három fő reformja között szerepel az elmúlt évek korrupciós botrányait követően a közélet megtisztítását célzó törvénytervezet és alkotmánymódosítás a politikusi érdekellentétek felszámolására. A csomag kidolgozására Francois Bayrou kapott megbízást, miközben egy másik kormánytag, Richard Ferrand területfejlesztési miniszter egyik korábbi ingatlanfejlesztési ügyében is vizsgálódik az ügyészség.

Az elnöki hivatal hétfőn még azt közölte, hogy csak kisebb technikai átalakítás várható az Emmanuel Macron másfél hónappal ezelőtti elnökké választását követően kinevezett kormányban. Az államfő hétfő este fel is kérte Edouard Philippe miniszterelnököt az új kormány összeállítására, aki a nemzetgyűlési választások vasárnapi második fordulóját követően a hagyományoknak megfelelően lemondott, mielőtt az elnök ismét kinevezte. Az új kormánynak szerda estig kell megalakulnia.

Emmanuel Macron hétfő este azt kérte az egyik legközelebbi politikustársának számító Richard Ferrand-tól, akivel együtt alapította a mozgalmát, hogy lépjen a ki kormányból és az LREM frakcióvezetője legyen a nemzetgyűlésben. A miniszter megerősítette az információt, és jelezte, hogy elfogadja az ajánlatot. A volt szocialista politikus, akit vasárnap az LREM színeiben újraválasztottak képviselőnek, egy biztosítótársaság vezetőjeként 2011-ben élettársától bérelt a biztosító számára irodát, és a magánjogi szerződés miatt a pár személyes haszonszerzéssel gyanúsítható. Az ügyészi vizsgálat és az ellenzéki támadások ellenére az államfő és Edouard Philippe miniszterelnök is korábban támogatásáról biztosította a minisztert, és jelezték: csak vádemelés esetén köteleznek kormánytagot távozásra.

Az elnöki hivatal hétfő este cáfolta, hogy az ügyészi vizsgálat miatt kell Ferrand-nak távoznia a kormányból. "Semmi értelme nem lenne most kirakni, amikor éppen nagy többséggel újraválasztották képviselőnek" - hangsúlyozták az elnökségi források.

MTI

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.