Pesti Srácok

Ilyen még nem volt: korrupció miatt vádat emelnek a brazil elnök ellen

Ilyen még nem volt: korrupció miatt vádat emelnek a brazil elnök ellen

Korrupció miatt vádat emeltek hétfőn Michel Temer brazil elnök ellen, a dél-amerikai ország történetében ő az első hivatalban lévő államfő, akivel ez megtörtént. A Globo News brazil tv-csatorna híradása szerint Rodrigo Janot főügyész a Szövetségi Legfelsőbb Bírósághoz nyújtotta be a vádemelést.

Ebben egyebek közt az áll, hogy az elnök idén márciusban vagy áprilisban - egy volt tanácsadója közreműködésével - félmillió realt (több mint 40 millió forintot) fogadott el Joesley Batista nagyvállalkozótól, a világ legnagyobb húsfeldolgozó cégének, a JBS-nek a tulajdonosától. Az összeg, amelynek átvételéről videofelvétel is készült, első részlete volt egy nagyobb kenőpénznek, amiért cserében Temer közbenjárt az óriáscég érdekében az ország versenyhatóságánál. Batista vádalku keretében adta át a felvételt a hatóságoknak.

A Temer elleni vádemelés folytatásáról először a bíróság dönt, majd az ügy megalapozottságáról a brazil képviselőháznak kell szavaznia. Ha a képviselők kétharmada megalapozottnak ítéli a vádemelést, akkor 180 napra felfüggesztik hivatalából az elnököt, s ezalatt folytatják le ellene az alkotmányos vádeljárást. Az átmeneti államfő ebben az esetben Rodrigo Maia jelenlegi házelnök lenne.Brazíliát évek óta a legfelsőbb vezetést átitató botrányok sorozata sújtja. Az ügyben Lava Jato (Autómosó) fedőnéven elhíresült nyomozás kiterjedt korrupciós hálózatot tárt fel az országban, amelynek keretében építőipari cégek politikai pártoknak és befolyásos politikusoknak fizettek kenőpénzeket a Petrobras olajipari óriáscég versenytárgyalásainak megnyerése érdekében. Temer addigi alelnök tavaly augusztusban vette át az államfői posztot a munkáspárti Dilma Rousseftől, akit végül a költségvetési törvény megsértése címén mozdítottak el hivatalából.

A hétfői vádemelés szerint egyébként Temer évek óta fogadott el kenőpénzeket a JBS tulajdonosától pártja, a Brazil Demokratikus Mozgalom Pártja (PMDB) számára. Az iratokhoz csatolt, Temer és Batista egyik találkozójáról készült hangfelvétel egy mondata szerint Batistának "nagy befolyása" volt Henrique Meirelles-nek, a JBS és a brazil jegybank egykori elnökének pénzügyminiszteri kinevezésére is. Michel Temer idén május végén keveredett hangos botrányba, amikor előkerült egy hangfelvétel, amelynek tanúsága szerint szemet hunyt a korrupció miatt 15 évi börtönbüntetését töltő volt parlamenti elnök, Eduardo Cunha megvesztegetése felett. A főügyész akkor indított ellene nyomozást.Hétfőn benyújtott 64 oldalas vádemelésében Rodrigo Janot állítólag úgy értékeli Temer államfői tevékenységét, hogy a beiktatása óta eltelt kilenc hónap alatt 12 millió dollárnyi (mintegy 3,3 milliárd forint) kenőpénz áramlott hozzá, s ezzel teljesen érdemtelenné vált hivatalára.

PestiSracok facebook image

PS/MTI, Fotó: cadena3.com

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.