Pesti Srácok

Istenkáromló Facebook-bejegyzés miatt ítéltek halálra egy pakisztáni férfit

Istenkáromló Facebook-bejegyzés miatt ítéltek halálra egy pakisztáni férfit

A kelet-pakisztáni Bahávalpur terrorizmus elleni bírósága nem jogerősen halálra ítélt egy férfit, akit azzal vádolnak, hogy istenkáromlást követett el a Facebook közösségi oldalon - közölte vasárnap Safik Kuresi helyi ügyész.

Ez az első alkalom, hogy valakire halálos ítéletet szabtak ki Pakisztánban a közösségi médián elkövetett istenkáromlás miatt. A 30 éves Taimúr Raza, aki állítólag sértő megjegyzésekkel illette Mohamed prófétát, a feleségeit és a társait is, fellebbezhet az ítélet ellen.

Az ügyész közlése szerint Razát egy bahávalpuri buszmegállóban vették őrizetbe, miután a telefonján istenkáromlónak és gyűlöletre uszítónak tartott szöveget játszott le. A lefoglalt mobil eszközön talált anyagok vezettek az ítélethez, miközben a pert a bahávalpuri börtönben folytatták le szigorú biztonsági intézkedések mellett - tette hozzá Kuresi.

Az ügyész szót ejtett arról is, hogy Raza a pakisztáni síita kisebbséghez tartozik és az iszlám szunnita ágának szigorú értelmezését valló deobandi felekezet elleni gyűlöletre uszító beszédek terjesztésével is megvádolták. Ez utóbbi vádpont miatt kerülhetett az ügy a terrorizmus elleni bíróság elé annak ellenére, hogy a szóban forgó törvényszéken ritkán tárgyalnak istenkáromlással kapcsolatos ügyeket.

PestiSracok facebook image

1990 óta több tucat támadás és lincselés történt istenkáromlás gyanúja miatt a több mint 180 millió lakosú dél-ázsiai országban. Mohammed próféta megsértése súlyos bűncselekménynek számít, amely miatt tucatnyian várnak a halálsoron az ország börtöneiben, és mindössze a gyanú is elegendő ahhoz, hogy erőszakos cselekmények történjenek. Navaz Saríf pakisztáni miniszterelnök kormánya februárban rendeletben adott utasítást az istenkáromlónak vélt internetes tartalmak eltávolítására a közösségi hálózatokról. A rendelkezés szigorú büntetést helyezett kilátásba azokra, akik ilyen jellegű bejegyzéseket tennének közzé. Májusban pedig az iszlámábádi kormány több millió pakisztáni mobiltelefonjára küldött sms-t, amelyben arra figyelmeztették az ország lakóit, hogy tartózkodjanak az ilyen jellegű üzenetek terjesztésétől.

MTI

Ajánljuk még

Állítólagos zaklató üzenetek miatt kilencedik hónapja tartják letartóztatásban Szöőr Annát, a Civil Jogász Bizottság volt tagját

Magyar ugar 2020 október 30.
Kafkai abszurdba fordult a patrióta jogász-pszichológus ügye. Szöőr Anna családi vitái fajultak el annyira, hogy jelenleg zaklatás vádjával áll bíróság előtt, nem először. A vád szerint jelenlegi férjét, korábbi házastársát, vele közös gyermekeinek keresztanyját és a család ügyvédjét árasztotta el kéretlen elektronikus levelekkel, üzenetekkel. Bár a védők és egyes szakértői megállapítások szerint még azt sem bizonyítható, hogy egyáltalán Szöőr Anna írta a sérelmezett üzeneteket, mégis tizenkét hónapra fogházba záratná az ügyészség. Bűnismétlés veszélyére való hivatkozással a Budai Központi Kerületi Bíróság idén február 18-án rendelte el a letartóztatását. Kilencedik hónapja tartják fogva, nyolcszemélyes cellában, köztörvényes, köztük életellenes bűncselekmények miatt letartóztatottakkal összezárva (ami persze nem meglepő, letartóztatás esetén bárki bárkivel egy cellába kerülhet - a szerk.). A tárgyalásokra szoros kéz- és lábbilincsben viszik, nem telefonálhat, nem fogadhat látogatókat, és védőinek a szabadlábra helyezését, illetve a kényszerintézkedés enyhítésére benyújtott indítványait rendszeresen lesöprik. "Az új büntetőeljárási törvény szigorúan szabályozza a letartóztatás, mint legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását. Ezt a kényszerintézkedést csak a legvégső, különösen indokolt esetben rendelhetik el. Ami történik, előrehozott büntetésnek és beismerés, kikényszerítés meg nem engedett eszközének tűnik, olyan jogi nonszensz, amelyet az ügyet ismerő védők széles körének megdöbbenése és értetlensége kíséri" – mondta a PestiSrácok.hu-nak Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője, aki Szöőr Anna egyik védője is egyben, Molnár László Zsolt ügyvéd mellett. A jogász-pszichológus érdekében a Nemzeti Jogvédő Szolgálaton kívül a Lovas István Társaság és a Nemzetegyesítő Mozgalom is kiállt a napokban.

Csurka István igazsága – és tévedése

Vezércikk 2020 május 26.
„A Pistának sok mindenben igaza van” – mondta egyszer Antall József, amire sem hívei, sem bírálói nem szívesen emlékeznek ma már. Csurka határozottabb fellépést szeretett volna nemcsak a baloldallal, de általában azokkal szemben, akiket ma politikai establishmentnek, globalista hatalmi elitnek nevezünk. Antall hívei, egykori közvetlen munkatársai közül sokan nem szívesen látják be, hogy maga a miniszterelnök nagyon is tisztában volt azon erők gonosz és veszélyes mivoltával, akikkel szemben ők ma jobb esetben naivan, a fejüket homokba dugóan megengedőek, rosszabb esetben kifejezetten a kegyeikre, vállveregetéseikre hajaznak. Gyűlölői pedig abban a hamis önigazolásban hergelik magukat és egymást, hogy ő is a „háttérhatalom” embere volt. (Valójában épp az ellenkezője: az ő személye akadályozta meg, hogy Magyarországon ellenállás nélkül mentsék át minden hatalmukat a posztkommunisták, váltsanak át komcsiból liberális bőrbe a „gyíkemberek”.)