Pesti Srácok

Kósa: az MSZP-szavazók többsége egyetért a határzárral, Botka mégis lebontaná

Kósa: az MSZP-szavazók többsége egyetért a határzárral, Botka mégis lebontaná

Az MSZP-s és a baloldali választók döntő többsége is egyetért a Fidesz migrációs politikájával – mondta Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Hozzátette: ez kiderült a számokból is, és nemcsak a közleménykutatásokból, hanem a népszavazás eredményéből, és a nemzeti konzultációban 1,7 millió ember visszaküldött válaszából.

Maga Hiller István (az MSZP Országos Választmányának elnöke) is azt mondta, a kerítés nem jó dolog, de mutasson már valaki egy jobb megoldást – emlékeztetett Kósa Lajos. A Fidesz frakcióvezetője szerint szükséges mind a jogi, mind a határzár, de a szocialisták mind a kettőt el akarják bontani. Fölidézte: Botka Lászlónak, a szocialisták miniszterelnök-jelöltjének az első útja Brüsszelbe vezetett, és kérdés, mennyi pénzt, milyen támogatást fogadott el cserébe azért, hogy elárulja a magyar biztonságpolitikát, a kerítés lebontását ígérje – tette hozzá.

Kifejtette: Brüsszelnek és Soros Györgynek nem tétel a magyar választó. Soros György már számtalanszor bebizonyította, hogy milliókat képes nyomorba dönteni, csak azért, hogy néhány milliárddal több legyen a vagyona. De az már meghökkentő, hogy Brüsszelt nem érdekli a magyar emberek véleménye, holott az a dolga, hogy az európai emberek akaratát figyelembe vegye. Az Európai Unióban százmilliós nagyságrendben vannak azok, akik ellenzik Brüsszel migrációs politikáját, mert látják, hogy katasztrófába visz – fogalmazott Kósa Lajos, aki egyúttal hangsúlyozta: a magyar kormány megvédi az országot és az Európai Uniót a brüsszeli bevándorláspolitikával szemben.

Forrás: MTI; Vezető kép: MTI/Bodnár Boglárka

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.