Pesti Srácok

Kövér László: a Fidesz számára az ellenzék "érdektelen", az ország problémáira koncentrálnak

Kövér László: a Fidesz számára az ellenzék "érdektelen", az ország problémáira koncentrálnak

Sem a Jobbikkal, sem az MSZP-vel nem működne együtt a 2018-as választás után Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki a Hetek című hetilapnak adott, pénteken megjelent interjúban beszélt a migrációs válság veszélyeiről, de annak a konfliktusnak az okairól is, amely a Fidesz és Soros György, illetve Simicska Lajos között húzódik.

"A migráció problémája jóval több, mint egy egyszerű belpolitikai konfliktuspont. Olyan veszély, amely Magyarország kultúráját és a bennünket körülvevő európai civilizációt is fenyegeti, és fennáll a lehetősége annak, hogy végérvényesen megváltozik Magyarország és Európa arculata" - fogalmazott az interjúban Kövér László, aki szerint az embereket foglalkoztatja a migráció, az ellenzék pedig rosszul mérte fel ennek a problémának a jelentőségét. A házelnök a migrációt úgy jellemezte: az nem spontán folyamat, hanem egy nemzetközi hatalmi küzdelem Európára lecsapódó következménye. Kifejtette: az iszlamisták érdeke, hogy a háborút, amit katonai értelemben éppen most veszítenek el a Közel-Keleten, nem hagyományos eszközökkel kiterjesszék Európára, és ennek a migráció kiváló eszköze. Az embercsempészeket a pénz motiválja, egyes országok pedig - Törökország vagy Görögország - érdekérvényesítésre használhatják ezt az ügyet az Európával folytatott tárgyalásaik során.

- tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Kövér László a migrációval kapcsolatos uniós hozzáállás alakulásáról szólva úgy értékelt: nagy baj, hogy a változás kimerül abban, hogy a politikát szavakban a közvéleményhez igazítják - amely az első pillanattól fogva inkább a magyar álláspontot osztotta minden európai országban -, ennek azonban a gyakorlatban semmi következménye nincs.

- összegzett. Utóbbi megjegyzését magyarázva azt mondta, a baloldalt például politikai érdekek motiválják, importálni akarnak olyanokat, "akiknek a szavazatait az emancipáció ígéretével meg lehet majd vásárolni".

"Másrészt pedig abban a sorosi világértelmezésben osztoznak, amely szerint a világ helyes rendje az, ha nincs semmilyen személyes kötődése az embereknek, és semmilyen közösség nem ad védelmet az egyénnek, ahol nincs semmiféle korlát a profitérdekkel szemben. Úgy gondolják, ha az európai népességet el lehetett vágni a saját, keresztény civilizációs gyökérzetétől, akkor ezt a bevándorló muszlimokkal is meg lehet tenni - ezt hívják ők 'integrációnak'. Úgy tűnik azonban, hogy a Semmihez való integrálódás nem elég vonzó a bevándorlók számára, s ennek tragikus következményeivel nap mint nap kénytelenek vagyunk szembesülni" - fogalmazott Kövér László.

Már a jobbközép pártok politikusai sem hisznek a konzervatív értékek képviselhetőségében?

Az egyneműek házasságának németországi engedélyezését, a kormányzó CDU ehhez való viszonyát úgy kommentálta: egyes országok jobbközép pártjainak politikusai Európában maguk sem hisznek már a konzervatív értékek képviselhetőségében.

- mondta.

Kövér László 2017.03.10. Fotó: Horváth Péter Gyula

"Azt a felfogást, amely tagadja az ember mindenfajta kötöttségét, meghatározottságát, meg akarja fosztani először teremtő Istenétől, azután nyelvét, gondolatait, szokásait adó nemzeti közösségétől, majd a családjától, végül pedig a természetes nemétől is, azt sok minden jelzővel lehet illetni, de eggyel biztosan nem: azzal, hogy keresztény" - hangoztatta Kövér László.

Soros Györgynek semmi köze Európa ügyeihez

A kormány és Soros György konfliktusáról szólva kijelentette, semmilyen jogalapja nincs Soros Györgynek arra, hogy beavatkozzon európai ügyekbe, ezen belül Magyarország ügyeibe, és érzékeltette, az üzletember migrációval kapcsolatos fellépése hozta a töréspontot. Értetlenségének adott hangot az ügyben, hogyan tud "egy spekuláns a demokrácia törvényei nyíltan megcsúfolva ilyen befolyásra törni", "állítólagos" civilszervezeteiről pedig mint politikai ügynökségekről beszélt. A közelgő kampányról szólva jelezte, a Fidesz számára az ellenzék "érdektelen", az ország problémáinak megoldására koncentrálnak. Ha a Fidesz nem szerezne abszolút többséget 2018-ban, sem a Jobbikkal, sem az MSZP-vel nem működne együtt, szerinte ebben az esetben valószínűleg a jelenlegi ellenzéki pártokból álló nagykoalíció alakulna. Közölte, nem tartja elképzelhetőnek, hogy a Fidesz vagy a kormány meghatározó emberei közül bárkivel szemben akárcsak hihető korrupciós váddal elő tudjanak állni.

Simicska-ellentét: nincs olyan privát gazdasági érdek, amely megelőzhetné az ország és közösségének érdekeit

A Farkas Flóriánnal kapcsolatos kérdésre méltatta a roma közösség problémáinak enyhítése területén elért eredményeket, amelyek a vele való együttműködéshez fűződnek, és rámutatott: a Fidesz a Lungo Drommal, mint a magyarországi cigányság legerősebb szervezetével újította meg szövetségét. A Fidesz Simicska Lajossal fennálló konfliktusát azokkal a kormányzati lépésekkel magyarázta, amelyekkel Orbán Viktor miniszterelnök szerinte világossá tette: nincs olyan privát gazdasági érdek, amely megelőzhetné az ország, a közösség érdekeit. Ide sorolta többek között az agrártámogatások nagybirtokosok érdekeit sértő átalakítását. Arról is beszélt: ma Magyarország számára még több előnye van az uniós tagságnak, mint hátránya, "de ez nem biztos, hogy így lesz öt vagy tíz év múlva".

Forrás: MTI, fotó: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.