Pesti Srácok

Még mindig nem biztos, hogy megölték az ISIS vezérét

Még mindig nem biztos, hogy megölték az ISIS vezérét

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen létrejött, amerikai vezetésű katonai szövetség egyelőre nem tudja megerősíteni a szervezet vezetőjének, Abu-Bakr al-Bagdadinak a halálhírét – tudatta a koalíció szóvivője pénteken. Más, szíriai források sem tudták megerősíteni az információt.

Ryan Dillon ezredes közleményében azt írja: jelenleg nem tudjuk megerősíteni ezeket a jelentéseket". Az orosz védelmi minisztérium nem sokkal korábban jelentette be: ellenőrzi azt az értesülést, amely szerint az orosz légierő egy Rakka melletti csapásával május végén megölte Bagdadit. Az orosz harci gépek május 28-án a szíriai Rakka déli elővárosában egy parancsnokságra mértek csapást, ahol az ISIS vezetői éppen arról tanácskoztak, hogy miként vonják ki Rakkából a terrorszervezet fegyvereseit az úgynevezett déli folyosón – írja az MTI. Az orosz védelmi minisztérium közleménye szerint a tanácskozáson jelen volt Bagdadi is, aki a légicsapás következtében meghalt. Az értesülést több csatornán keresztül is ellenőrzik.

Bagdadinak már többször is keltették halálhírét

A tárca hozzáfűzte, hogy az orosz fegyveres erők Rakka déli elővárosában május végén az ISIS több magas rangú parancsnokát és mintegy 330 középszintű harctéri parancsnokát, valamint harcosát likvidálták. Bagdadinak már többször is keltették halálhírét, ám azok mindannyiszor hamisnak bizonyultak. A szír állami tévécsatorna szinte havonta bejelenti, hogy ezúttal tényleg meghalt al-Bagdadi. Januárban a Pentagon azt közölte, hogy a terroristavezér súlyosan megsérült egy amerikai légitámadásban. A Pentagon illetékese márciusban elmondta, hogy az eredeti hír igaz volt, ám al-Bagdadi életben maradt. Az ISIS vezetőjének kiiktatója egyébként mesés gazdagságra tehet szert: 25 millió dolláros vérdíjat tűztek ki al-Bagdadi fejére – írja a The Sun. Rex Tillerson amerikai külügyminiszter szerint a terroristavezérnek nem sok ideje van hátra.

PestiSracok facebook image

– mondta korábban Tillerson. A The Telegraph című brit lap megszólaltatta a szíriai konfliktust figyelemmel kísérő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) emigráns szervezet vezetőjét, Rami Abdulrahmant, aki elmondta, hogy értesüléseik szerint Bagdadi a légicsapás pillanatában egészen máshol tartózkodott Szírián belül. Az USA által vezetett koalíciós erők szintén nem tudták megerősíteni a hírt. Szakértők kiemelték, hogy valószínűtlennek tartják, hogy al-Bagdadi, aki eddig kisebb településeken bujkált, és folyamatos mozgásban volt, Rakkába menjen egy csúcstalálkozóra akkor, amikor a koalíciós erők és az oroszok éppen rommá bombázzák a várost.

Forrás: 888.hu, fotó: CNN

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.