Pesti Srácok

Meghalt az Észak-Koreából kómában hazaszállított amerikai egyetemista

Meghalt az Észak-Koreából kómában hazaszállított amerikai egyetemista

Az ohiói Cincinnatiban hétfőn meghalt Otto Warmbier, az az egyetemista, akit a múlt héten kómában szállítottak haza Észak-Koreából. Donald Trump amerikai elnök elítélte Észak-Koreát.

A 22 éves Otto Warmbier a cincinnati kórházban hunyt el délután. Ezt szülei tudatták közleményben.

Az egyetemista szervezett utazás keretében 2016-ban Észak-Koreában járt, ahol a szállodában el akart tenni egy propaganda-plakátot. Ezért letartóztatták és "államellenes bűncselekmény" vádjával tizenöt évi kényszermunkára ítélték. Tizenhét hónapi fogva tartás után, a múlt héten - az amerikai külügyminisztérium különmegbízottjának phenjani egyeztetései után - hozták őt vissza az Egyesült Államokba, éber kómában. A hivatalos észak-koreai álláspont szerint a bénulást okozó botulizmusban betegedett meg és az altatótól esett kómába. Az amerikai orvosok azonban megállapították: szervezetében nyoma sem volt botulizmusnak, súlyos idegi sérüléseket szenvedett és agysejtjeinek nagy többsége elhalt. Az orvoscsoport jelentése vegetatív állapotban lévő agyhalottnak minősítette a fiatalembert.

Otto Warmbier édesapja a múlt hét csütörtökön, a fia hazaszállítása után tartott sajtóértekezletén azt mondta: a fiát brutálisan megverték és nem sokkal az ítélethirdetés után, 2016 márciusában, kómába esett.

PestiSracok facebook image

Susan Thornton, az amerikai külügyminisztérium ázsiai ügyekért felelős államtitkára hétfőn - még Warmbier halálhírének bejelentése előtt - azt hangoztatta, hogy az amerikai kormányzat aggódik az Észak-Koreában még fogvatartott három másik amerikai állampolgár állapota miatt. Mindhárom fogvatartott amerikai egyébként koreai gyökerű.

Donald Trump a Szilícium-völgy nagy informatikai vállalatainak vezetőivel tartott megbeszélést a Fehér Házban, amikor közölték vele Warmbier halálhírét. Az elnök rövid rövid nyilatkozatban ítélte el Észak-Koreát. "Ez egy brutális rezsim, de meg fogunk küzdeni vele" - fogalmazott.

MTI

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.